Marrakesh - a vörös város.

Ha egyszer a sors szele Marrakeshbe sodorna, jó ha tudod – megérkeztél.
Marrakesh, a vörös város – ahogy a tanult népek mondják... mivel a város házait évszázadok óta az őslakosok, ezek a derék berberek jellegzetesen csak téglavörösre festették...
Úgy  tűnik, jól gondolták a bolondériát, mert ettől a nyugtató téglavörös színtől az embernek fia  még napjainkban is önkéntelenül valamiféle romantikus, feledékeny hangulatba esik …
Lehetséges, hogy a város régi népei valamiért azt akarhatták, hogy a vándort a város elbűvölje, s ott tartsa hosszú-hosszú végtelennek tűnő időkre?
Te pedig vándor...ha ez a mélységekkel, titkokkal és bűvöletekkel teli  város-bölcső úgy érzed - befogadott – ne is ellenkezz vele, mert csak ficánkolni fogsz, mint egy rovar a pók hálójában…
Menthetetlen vagy...

Évekkel ezelőtt olvastam egy fickóról, aki azt a feladatot kapta egy berber bölcstől, hogy kutassa fel a saját meséjét – mivel Marokkóban az a mese járja, hogy minden berber férfinak van egy meséje, ami sorsszerűen követi a férfit egész életében, s ha ezt megismeri, tudni fogja a saját útját, célját – a mese, a történet -  megmutatja neki…
A fickó hosszas keresgélés után, miután kereste, kutatta  a meséjét Casablanca sikátoraiban, Fez bűvös medinájában, a sivatagi Kasbachok zugaiban, a tengerparti kikötők kávéházaiban...végül Marrakesh falai közé tévedt, mint egy elfáradt vándor…
Itt – Marrakesh vörös városfalai mögött, poros utcáin, vándorok verejtékcseppjeit követve találta meg az utcai  mesemondókat…
Mert Marrakesh mesemondói a régi Marokkó berberjeikről mesélnek, az ősi kultúráról, a hősökről, dzsinnekről – mindarról, ami egy harcos férfi szívében él…
Annakidején, amikor a férfi meséjét olvastam, s vadul ettem, faltam  Marrakeshről a beszámoláját, szinte láttam lelki szemeim előtt a várost, úgy tűnt, hogy ismerem Marrakesht, megborzongtam a felismeréstől, s hirtelen késztetést éreztem, hogy újra találkozzam a várossal, visszatérjek ide, ahol már voltam, éltem, s szembesüljek régi, elfeledett, tudatalatti  világommal, hiszen valamikor réges-régen bizonyára a lakója lehettem..
Ha ezzel a különös, várakozással teli nyitottsággal közelíted meg ezt a folyamatosan lüktető, pulzáló ezeréves várost – érezni fogod, hogy igen,  befogad a medinája, a souk, a berberek, az arabok, a nyelvek Babilonja, a falak, a levegő, az illatok a fűszerpiacon…a mesék, amelyeket vak koldusok, izgága, jövő-menő, hiperaktív mesemondók suttognak majd a füledbe…

Vándor...és ha majd megérkezel Marrakeshbe,fordíts hátat az ezeregyéjszak csábításaival kacérkodó drága hoteleknek...te inkább  egy – Riadban -  keress magadnak szállást.
Nem lesz nehéz feladat – mert ezek a minipaloták láthatatlan hálózatban állnak egymással kapcsolatban…
Was ist das - RIAD?
Képzelj el egy középkori berber gazdag kereskedőt, aki a karavánutak fáradtságait kipihenve  nagy házat, minipalotát építtetett magának. Persze ne ess túlzásba, ne mesebeli kastélyt, inkább arab puritán házat, igazi funkcionalista házat vizionálj – takaros belső udvarral, az elmaradhatatlan, csodálatos mozaikkal kirakott szökőkúttal.  Képzelj el egy míves munkát a legjobb mesterektől, elképesztő aprólékosságú munkával – ezek a Riadok – gyönyörű, keleties hangulatot árasztó szobácskákkal, persze modernizálva, klímával felszerelve. Az ablakok csak a belső udvarra nyílnak – mert a régi időkben az elsőszámú követelmény a biztonság számított.
A Riad belseje nyitott, a tetőre szabadon fel lehet menni…
És ha felmész, először vegyél nagy lélegzetet – mert a látvány próbára tesz – ott láthatod majd felülről a lélegző várost.
Napnyugtakor vagy éppen reggel próbálod kilesni Marrakesh lüktetését – miközben a távolban felsejlik a Magas-Atlasz vonulata... nos különleges élményben lesz részed. A város vörösben szikrázik, te fent vagy a Riad tetején, kardamonnal ízesített kávét kóstolgatsz, bólogatsz, orrcimpáidon betódul a város mérhetetlen gazdagságú illata, szagok kavalkádja,  odalent szamárkordék, furgonok, gyalogosok, motorok zaja hallatszik, s ha szerencsés vagy – megszólalnak a távolban az imámok, hogy az imára hívják a hívőket. A fojtott imára hívó éneket  a Koutobia mecset, a könyvkereskedők helye  felől fogod hallani, aztán itt is, ott is meghallod a dallamos éneket az ezernyi mecset mélyéről, s mire észbekaptál – ott találod magad Marrakesh bűvöletes főterén, Afrika leggazdagabb, leghíresebb terén, a Jemma el-Fna-n, azaz az egykori „Lefejezettek terén“...

Napközben kígyóbűvölők, jövendőmondók, kuruzslók és tébolyultak, vajákos asszonyok, henna-festők, vízárusok, koldusok, majomtáncoltatók, muzsikusok és mutatványosok szórakoztatják a népet – talán nincs mégegy hely a földön, ami ennyire teli lenne élettel, arra buzdítva a vándort, hogy próbálja megfejteni a titkot – amit persze nem lehet...
Inkább igyál egy pohár frissen facsart narancslét valamelyik árustól. Kóstold meg a fenséges gránátalma levét, igyál eper, narancs levet, vagy ülj le nyugalommal a tér peremére egy arab kávéházba, s kóstolj berber teát, szemlélődj, nézd,  ahogy  a pincér azzal szórakozik saját maga örömére, hogy fejmagasságba emeli az ezüstös teás kancsóját, s úgy engedi tele a parányi csészédbe a mentateát – eukaliptusz kristállyal ízesítve, s miközben a nyelveddel csettintgetsz – nézd és elmélkedj, hagyd a szívednek, a szemednek, a testednek és a lelkednek is, hogy örökre beégesse magát ez a színkavalkád a retinádba. 
Ha kellőképpen kiakadtál, vesd magad bele Marrakesh érrendszerébe, a Soukba, a tér mögötti óváros végtelen labirintusába, mely az élet csodáival és gazdagságával fog elkápráztatni, így hálálva meg, hogy betévedtél. Hűs, boltozatos árkádokat, könnyű, selymes szönyegekkel, afrikai kánikulát csitító lágy függönyökkel tompított sikátorokat látsz majd, felbecsülhetetlen értékű és mennyiségű áruval. Hegyekben látod majd a kézzel készített bőrárut, csizmát, táskákat, öveket, korkumától a paprikán, a sózott mandulán, a tömjénen, datolyán, édességek, gyümölcsök tengerén keresztül visz majd az utad, hogy ha csillapodik szemedben a mélység...kicsit megállj, s egy utcai gyümölcsárustól hűsítő sárkánygyömölcsöt vegyél... Az árus megért majd, nem kell szólni, filléreken ne hadakozz, ne alkudozz  – a fizettség, a baksis... jár neki – te pedig csak mutogass az egzotikus, soha nem látott gyümölcsök hegyeire, s a berber atyafi majd bicsakkal felvágja neked, s egy hurkapálcikával a szádba teszi – te pedig nyelj, hagyd, hogy a nyakadon csorduljon ki az édes nedű, nevess, bólogass, s kérj annyit, amennyi jólesik....
Csatangolj kedvedre a keskeny utcákban, hagyd, hogy egy pillanatra eltévedj, aztán kérj tanácsot egy kereskedőtől, vagy indulj el amerra akarod, a célban – bárhova is jutsz -  mindenképpen egy kaland vár, mert mégis, mire számítanál Afrika belsejében?
És ha már eltévedtél, s az a kényszerképzeted támad, hogy véglegesen itt maradtál...s odafönt a perzselő nap is lenyugodott – próbálj meg kitörni – hagyd, hogy az orrod súgjon, mert bizonyára ekkorra már éhes leszel, mint egy sivatagi dervis – és törj utat magadnak a tengernyi tömegben  a TÉR felé...s észreveszed majd – újra a Jemma el-Fna-n vagy…
Vagy mégsem?
Mert a lefejezettek tere szereti változtatni az arcát, erre jobb, ha felkészülsz, akár hetekig is tanulmányozhatod -–megbizonyosodhatsz majd, hogy a térnek valóban ezernyi arca, lelke, hangulata, íze, szaga, illata van…
Este a  Jemma el-Fna-n…
Ez maga az ÉLET.
Egy szinfónia. Egy regény. Egy művészi alkotás...
Vajon ki vagyok én, hogy lemerjem kottázni az ÉLET lüktetését?
Ki vagyok én, hogy sunnyogva beavassalak mindabba, amit a tér megengedett számomra? Mindazt az élményt, hangulatot amellyel megajándékozott? A térre százával érkeztek az utcai étteremek – a semmiből – mintha szekereken érkeztek volna, mégis zárt rendszerben, geomatriai pontossággal, mégis a káosz tüzében égve, s kipattantak ebből a vad, örjöngő dervistáncból a rámenős felhajtók, akik csak azzal törődnek, hogy a bámészkodót leültessék – és kóstolót kapjon az ezenyi ízből.
Ha velem tartottál volna, ott Marrakeshben... – régi berber szokással készült birkafejet, s birkaszemeket kóstoltál volna velem, parázsban sült pecsenyét a javából, házi kenyérrel, amelyet beletocsogtattak a bárány kisült levébe... Mindezt a gondos berber szakács még citrommal is megöntözte, s csak ezután nyújtotta oda a húsok húsát, az áriát az estélyedre, s csak bólogatsz, ahogy az asszonyod döbbenten néz rád, s látod, vagy inkább érzed, hogy mit mond…
….. csöpög a nyálad...
A többi elvész a némaságban -  a táplálkozás eme szent őrületét nem ecsetelem.
Mikor már úgy érzed, hogy a mese többé már nem mese, hanem a valóság, mikor az ízek orgiája elhiteti veled, hogy neked ez már régen járt, s csak te vagy, mert a dzsinnek is téged szolgálnak, s hirtelen észreveszed, hogy a zaj, az őrület, a bődületes emberi centrifuga valamiért rejtélyesen megszelídült, hogy nem is olyan őrült ez a hely – nos – akkor állj fel, s sétálj ki a padok között – ki a térre…

Az éjszakában megláthatod végre a titkot...
A tér homályából, mintha  régi fényképet vizsgálnál, előjönnek az árnyékok, a sziluettek, az arcok, a fények, s te újra megrettensz, mert úgy érzed, hogy megint becsapott Marrakesh, ez a bűvös város, mert  azt hitted, már mindent értesz – de nem...
Ez nagyvonalú bodorság volt, s jobb, ha azonnal behódolsz…
Berber zenészeket hallhatsz, a pattogó dobokra, sikító sípokra táncoló, rázkódó, révületben mozgó táncosokat látsz, szent őrülteket, s mindazt, amit láttál napközben a téren, azt eltolod a végtelen őrületébe – s akkor ráérzel...
A tömegben botorkálva aztán kiszúrod a mesemondót…
Az öreg berbert, ócska ruhájában, sötét bőrét, fogatlan száját – ahogy egy mesét mesél a tömegnek. A tömeg úgy figyeli az öreget, mintha egy varázsló féltett titkát mesélnék, az arcok feszültek, s a legváratlanabb pillanatban felcsattan a nevetés, a kurjongatás.
Tehát megérkeztél. A te meséd következik, sőtt benne vagy már a mesében...
Hagyd, adj a fickónak néhány dirhamot, ülj a körhöz közel, guggolj és figyelj, nevess és szomorkodj – hagyd, hogy meséljen az öreg berber... – olvadj el, válj eggyé a mesével – és rájössz, hogy ki vagy.
A mese megtalál, szívedbe kóstol, s édes lesz mint a legfinomabb aszalt-datolya.
Marrakeshben édesek az éjszakák…
Másnap pedig...
Nézd meg a palotáit, tereit, csábítóan gazdag kertjeit, a régi dinasztia síremlékeit, a bőrcserzőket, a kereskedőket, a koldusokat, a tevéket, a falakat, a cukrászokat, mecseteket, a  cukornádból préselő ital árusokat, egyszóval - merülj el ebben a végtelen keleti és mégis nyugati városban...
...mert - Marrakesh - a te meséd lesz...