Jelenlegi hely

Unpublished
Tatárjárás I. /Dzsingisz szürke szolgálója

Tatárjárás I. /Dzsingisz szürke szolgálója

Kötésmód: 
keménytábla
Oldalszám: 
464
Kiadás dátuma: 
2015
Olvasási idő:
11-12 óra
A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és...Bővebben >>
Kivonva a forgalomból

Bővebben...

A méltán nagy sikerű Honfoglalás-trilógia után az Olvasó most kézbe veheti Benkő László tatárjárást taglaló nagyívű regényfolyamát. A szerző a világhódító Dzsingisz kán, valamint fiai és unokái nagyratörő terveit és azok megvalósítását egy olyan kortárs szemén keresztül mutatja be, aki személyes sorsának alakulásával meséli el a történetet. Az 1200-as esztendők elején járunk, amikor Dzsingisz, akinek Isten a hagyomány szerint feladatul szabta minden földek meghódítását, már megalapította birodalmát, és terjeszkedni készül. Egy fiúcska kerül a nagykán udvarába, aki tanulási vágyával és kiemelkedő képességeivel rögtön feltűnik Dzsingisz szürke eminenciásainak, akik a világhódító terveket előkészítendő, egyedülálló kémhálózatot szerveznek. A kis főhős átesik a kötelező katonai kiképzéseken, és legényke korától részt vesz a mongol hadsereg titkos akcióiban. Ő a klasszikus telepített hírszerző korabeli mintája, aki azt a feladatot kapja, hogy kalmárként települjön le II. András Magyarországán, mint a kémhálózat egyik láncszeme, akinek kapcsolatokat kell kialakítania a királyi udvar prominenseivel. Az európai küllemű, mongol szolgálatban álló kém pedig megkezdi több évtizedes működését. Ahogyan a szerzőtől megszoktuk, ezt a fontos korszakot is hiteles történelmi adatokra, leírásokra építve mutatja be úgy, hogy az Olvasó egy pillanatig sem unatkozhat. A részletesen taglalt magyar belviszonyokon kívül megmutatja a nagy világtörténelmi eseményeket, külön tekintettel azokra, amelyek hatást gyakoroltak a Magyar Királyságra.

Adatok

Kötésmód: 
keménytábla
Oldalszám: 
464
Kiadás dátuma: 
2015

A szerzőről

Benkő László (Szombathely, 1952. március 13.), magyar író.

A Magyar Írószövetség tagja. Történelmi regények és neves személyiségekről szóló életregények mellett több lektűr szerzője. Eddig ötvennégy munkája jelent meg.

Szombathelyen érettségizett 1970-ben, a Nagy Lajos Gimnázium és Szakközépiskola orosz-latin szakos osztályában, majd 1975-ben elvégezte a Kossuth Lajos Katonai Főiskolát. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának pedagógia szakán szerzett másoddiplomát, 1986-ban. 2004-től kezdte írásait publikálni, a magyar középkorról (honfoglalás, kalandozások kora, tatárjárás) írott történelmi regényei mellett szerzője  A Zrínyiek-sorozat három kötetének. Megjelent modern kori bűnügyi kalandregénye, érzelmes kutyatörténete, valamint két legújabb kori mű, amelyek a második világháborúban olasz hadszíntéren, illetve a rendszerváltás időszakában, német és orosz területeken játszódnak. A fentiek mellett írói álnéven húsz lektűr szerzője, amelyek első kiadásban a Florence-regénysorozatban jelentek meg.

Kedvenc kategóriák

Cookies