Jelenlegi hely
Amikor Einstein Gödellel sétált - Kirándulás az értelem peremén
További ajánlataink
Bővebben...
Albert Einstein utolsó éveit Princetonban töltötte. Itt talált rá hűséges sétapartnerére, egy nála sokkal fiatalabb és elegánsabb férfira. A küllemre nagyon is eltérő két embert mi kötötte össze? Einstein a relativitáselmélettel forgatta fel a fizikai világról alkotott hétköznapi fogalmainkat, a fiatalabb férfi, Kurt Gödel a matematika absztrakt világával kapcsolatos felfogásunkra hatott hasonlóképpen – mindketten olyan különleges zsenik voltak, akiknek úttörő elméletei a tudományos és a filozófiai látásmódot is egyaránt átalakították. Jim Holt (New York Times) esszéiben részben az ő, részben a hozzájuk mérhető tudósok lélegzetelállító gondolatait magyarázza el, miközben címlapokra emelt vagy éppen elfeledett életrajzi részletekbe kínál betekintést. Emmy Noether fizikustól kezdve a számítástechnikai úttörő Alan Turingon át a fraktálok felfedezőjéig, Benoit Mandelbrotig olyan személyiségeket ismerhetünk meg, akik döntő befolyást gyakoroltak arra, ahogyan a világra tekintünk, ahogyan a tudásunkra szert teszünk, sőt még arra is, ahogyan életünket vezetjük.
Merész, gondolatébresztő szövegek… Történetek valódi emberekről és a valaha kigondolt legbonyolultabb matematikai, fizikai és filozófiai elméleteikről.
Nature
A legújabb kori gondolatok elegáns története… Holt a teológiáról és a kozmológiáról ügyesen tud váltani a költészetre, emlékeztetve arra, hogy a specializáció modern találmány.
The New York Times
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















