Apám kertje

„Németh Ákos látja, amit ír, és hallja, amit a szereplői mondanak, következésképpen az olvasó is látja és hallja. Ebben a kötetben tárcanovellák és kisregény terjedelmű elbeszélések is vannak; az alakok a kortársaink, a kevés szóval, de láttatóan felvillantott színhelyek pedig ismerősek. A forma mintha hagyományos lenne: a rövid írások is, a hosszabbak is cselekményesek, némelyikük poénnal zárul. Mégsem halljuk régi írók hangját, mégsem idéződnek fel máshonnét ismerős alakok. Napokkal és hetekkel később is felmerülnek a képek, és mindegyikhez sajátos hangulat fűződik. Sem az egymással recepteket cserélő prostituáltakat, sem a hajdani nőideál kései, otromba tréfáját, sem a kisregény lidérces kietlenségét nem tudom kiverni a fejemből.” (Spiró György)