Jelenlegi hely
Az igazi Anna Karenyina
További ajánlataink
Bővebben...
„Tudatában vagyok, hogy Anna Karenyinának semmiféle igaz története nem létezik. Annyi Anna Karenyina van, ahány olvasója ennek a regénynek. Több százezer Anna” - kezdi könyvét a neves Tolsztoj-kutató és Anna Karenyina-rajongó szerző, aki ennek ellenére megkísérli megírni és megérteni a világ talán leghíresebb regényének, a regény hátterének valóságtartalmát. Érdeklődése kiterjed Tolsztoj közvetlen környezetére, ahonnan az író a regény szereplőinek prototípusait kölcsönözte, érinti a korabeli orosz szokás- és jogrendet, mindent, ami a házasságra, a házasságtörésre, a válásra és a gyermekelhelyezésre vonatkozott. Ebből megérthetjük, milyen óriási kockázatot vállalt Anna, amikor az érzéseit, a szerelmet választotta, és azt is, miért nem végződhetett másként a története, mint tragédiával. Baszinszkij nagy formátumú elemzésének újdonsága, hogy nem csak a szerelmi háromszögre, a felnőttek játszmáira figyel, hanem megpróbálja azt is megérteni, mit élhetett át mindeközben Anna két gyereke, akik mit sem értve a fejük felett zajló viharból, talán a legtöbbet szenvedtek a történtek miatt.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















