Azt hittem

Nem lehet kitérni többé, ez a tények ideje. Akár egy törékeny madár a vakító ablaküvegnek, Falcsik Mari lassan szemlélődő, minden rezdülésre érzékeny költészete egyszer csak nekicsapódik a tágabb valóság nehéz otthontalanságának. A sziget már kész volt, hogy megszülettem – szól kiábrándultságából, a semmi fekete tejéből. Ha lemondunk a reményről, megmaradnak-e a hétköznapokból kiragadó szépség pillanatai? Visszatalálhatunk-e hozzájuk?
Falcsik Mari új verseskötete a remény utáni újrakezdés durva, mégis elegáns, egyszerű és tiszta, mégis gazdag poétikája. A dacos életöröm diadala a végtelen válság állapotai fölött. A természetes hit bátorító sommássága: nohát, igen, tényleg, az nagyon nehéz lesz.