Jelenlegi hely
Babits Mihály huszonöt legszebb verse
További ajánlataink
Bővebben...
Babits Mihályra már kortársai is nagy irodalmi vezéregyéniségként tekintettek. Költészete merőben más, mint nagy pályatársaié. Lírájában kiemelt hangsúlyt kap az objektivitás és a bölcselet. Úgy tudott újító és kísérletező lenni, hogy közben nem engedte el a klasszikus irodalmi hagyományt sem. „Nyugtalan klasszicistaként” jellemezték őt. Versei korunk emberét is elmélkedésre késztetik az életről, a halálról, a testről, a lélekről és az időről.
Babits Mihály kiváló nyelvformáló és verselő. Olvasottságának nyomai lépten-nyomon feltűnnek költészetében. Lírája intellektuális, világnézeti vívódások kifejezője, a huszadik század lelki világát színesen megfestett nyelvvel vetíti az olvasó elé, körültekintő gondossággal keresi minden szavát és mondatát.
Mint idegen (görög, latin, német, angol és francia) költők tolmácsát, Babits Mihályt megkülönböztetett hely illeti meg a gazdag magyar műfordítás történetében.
Babits Mihály huszonöt legszebb verse című kötetünkbe időrendben válogattuk a verseket. A kötet nyitóverse az In Horatium, ami Horatius megszólításával az antikvitás költészetét dicséri, ám a folyamatos megújulást is hangsúlyozza, tehát egyben a költő saját ars poeticája is. A záróverssel, a Jónás imájával együtt szépen keretezik jelen kis válogatást. Prófétaként jelenik meg előttünk Babits, aki vonakodva bár, de felvállalja mindazt, ami ezzel a szereppel jár.
Kis kötetünket ajánljuk mindenkinek, aki szívesen felelevenítené az iskolai tanulmányok óta talán feledésbe merült Babits-verseket. Ugyanígy ajánljuk iskolásoknak is, akik még csak most ismerkednek nagy lírikusunk életművével.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















