Jelenlegi hely
Buddha beszédei - Majjhima Nikája I-III. - A középhosszúságú beszédek teljes gyűjteménye
Bővebben...
Ez a kiadvány tizenhat év munkájának gyümölcse, magyar nyelven először jelenik meg Buddha középhosszúságú beszédeinek teljes gyűjteménye.
Hiánypótló műről van szó, hiszen a kereszténység szent iratának, a Bibliának létezik több fordítása is, és megjelent a Korán is, amely az iszlám szent könyve, azonban nyomtatásban Buddha tanításainak csak egy töredékét ismerhettük meg eddig magyar nyelven, nagy összefoglaló kötet nélkül. Ezt a hiányt szerettük volna pótolni ezzel a könyvvel, hiszen a buddhizmus az emberiség egyetemes hagyományának szintén része.
Jelen kötet Buddha lényegi tanításainak összefoglalása. A Középhosszúságú Beszédek Gyűjteménye a legrégebbi irányzatnak, a théravádának, az „öregek tanításának” a szövege, tulajdonképpen a buddhista Tan forrása. Tartalmaz minden olyan elemet, amelyből a történeti változás során kibontakoznak a későbbi irányzatok, a mahájána, ezen belül a zen, valamint a tibeti tantrajána különböző vonulatai. Bár ezek az irányzatok bizonyos hangsúlyokat máshová tesznek, a lényegi alap mindenhol ugyanaz és nem változott.
Ennek az alapszövegnek az ismerete tehát fontos minden gondolkodó ember számára, ám ugyanígy szükség van a gyakorlati megvalósításra is ahhoz, hogy valódi értelme feltáruljon, különben számos félreértés, félreértelmezés kísérheti Buddha tanításait. A buddhista Tan és gyakorlat kortól, nemtől, vallástól, nézetektől függetlenül mindenki számára nyitott. Páratlan a maga nemében, több ezer év – lelki, pszichológiai és még ezeket is meghaladó – ismerete köszön benne vissza az emberi tudat szerkezetéről, működéséről, jelenségeiről. Számos mai tudományos kutatásban igazolódnak vissza Buddha belátásai, és minden bizonnyal hosszú időre adnak még feladatot a megismerésre és megszabadulásra törekvő embernek.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék