Jelenlegi hely
Csak asszony ne volna a világon
További ajánlataink
Bővebben...
"Kincs István (1867-1942), Kőszeg város választott plébánosa a XX. század első harmadában. Papi működése mellett politikai és gazdasági tevékenységet folytatott, alapított takarékpénztárat, borforgalmazó szövetkezetet, könyvkiadót, és sétabotgyárat is. Utazásai során eljutott a Szentföldre és az Amerikai Egyesült Államokba is… Nagyjából fél évszázados szépírói működése során ontotta magból a regényeket, elbeszéléseket, úti beszámolókat és iskoladrámákat. Saját korában a „katholikus széppróza megteremtőjeként” ünnepelték, de a második világháború után – aktív politikai nyomásra – „elfelejtődött”. Pedig didaktikus szándéktól mentes, nyelvezetében és hangulatában jellegzetesen nyugat-dunántúli novelláinak ízes humora a mai napig sem veszített erejéből. Sőt… …Van azután egészséges humora, mely, miként a tavaszi napsugár, vidám, játszi fénnyel aranyozza meg elbeszéléseit, s ez annál jobban esik, minthogy már-már belefárad és elfásul az ember lelke attól a pesszimisztikus, filozofáló, vagy cinikus hangtól és világnézettől, mely a modern novellisták jellegzetes sajátsága. Főérdeme azonban nyelve: zengzetes, zamatos, tőrőlmetszett magyar nyelv, melynek hasonlatai, jelzői, képei mind megannyi drágagyöngyök a népnyelv tengerének előttünk ismeretlen mélységeiből kihalászva... (Magyar Szemle, 1900. november) …s ezek a népnyelvből kihalászott csodák még sokkal izgalmasabbak lehetnek a mai olvasó számára, hiszen az elmúlt száz év nem csak a magyar nyelvet, de a társadalmi viszonyokat, s az értékrendeket is többszörösen átformálta. Egészen különleges, hogy mennyi minden megváltozott az elmúlt évszázadnál is hosszabb időben. Ennél csak az különösebb, hogy mennyi minden nem változott meg! Grozdits Károly, a kötet szerkesztője"
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















