Egy császár harcol a szabadságért - Így kezdődött Magyarország kálváriája

Ha sikerült jelen munkámban megközelítően hű képet adni arról a halálos küzdelemről, amit Ausztria utolsó császára és Magyarország apostoli királya folytatott népei szabadságáért egy ellenséges világgal szemben, akkor azért elsősorban tisztelt barátom, dr. Carl von Burckhardt professzor tanácsait és tevőleges segítségét illeti köszönet.Sajnálom, hogy Horthy Miklós tengernagy könyvem megjelenése előtt elhunyt… Abban reménykedtem, hogy írásom állásfoglalásra fogja késztetni, s tisztázza mindazt, amit mint magyar kormányzó tett, s ami dicsőséges haderőnk egykori tisztjétől elfogadhatatlan volt. De így már a történetírás dolga lesz, hogy a teljesen jogosulatlan magyar Horthy-mítosznak véget vessen, foglalja össze a nagybirtokos, miniszter Windisch-Graetz Lajos bámulatos emlékiratának lényegét az egyetlen német kiadás idején. A szerző 1916–1918 között országgyűlési képviselő volt. IV. Károly király bizalmasa, tanácsadója, az Országos Közélelmezési Hivatal vezetője, 1918. január 25-től október 25-ig közélelmezési miniszter lett a Harmadik Wekerle-kormányban. Hivatali ideje alatt sikkasztásos ügybe („krumplipanamába”) keveredett, ami miatt a „burgonyaherceg” lett a gúnyneve. A közös hadügyminisztérium osztályfőnöke volt, majd az utolsó közös külügyminiszter, ifj. Andrássy Gyula első beosztottja lett 1918. október 25-től november 5-ig. Az őszirózsás forradalom és a proletárdiktatúra idején Svájcban élt emigrációban, ahol „Agence Centrale” néven royalista-antibolsevista beállítottságú hírügynökséget alapított. A hírhedt frankhamisítási per fővádlottjaként négyévi fogházra ítélték (1926), melynek felét elengedték. Ezután sárospataki birtokain élt. 1932-ben német állampolgárságot vett fel. A II. világháború alatt összekötő volt Berlin és Zágráb között, a háború után Argentínába emigrált, ahonnan visszatérve előbb Franciaországban, majd Németországban, végül Ausztriában élt.
A lenyűgöző kötet leglényegesebb vonása: megformálódik a kép arról az uralkodóról, aki egy korfordulóban, a változás hatalmas erői közepette, a bármely egyes ember hordképességét messze meghaladó végzetnek kitéve olyan feszültségtérbe került, ahol politikailag a legerősebbek is csődöt mondtak volna. Windisch-Graetz azonban ezen a politikai kudarcon belül egy egészen ritka, tiszteletet parancsoló emberi kiállást ábrázol. Tanúként ír; évekig élt szoros érintkezésben a császárral, és éppen az az érdeme, hogy – noha még mindig a viták és polémiák mozgatják, túllép rajtuk – uralkodójának meghatározó kvalitásait, magas fokú kötelességtudatát, jelleme és szándékai tisztaságát felismerte, és képes az olvasót magával ragadó módon ábrázolni. A mű egyben hiánypótló olvasmánya Magyarország 1918 és 1921 közötti történelmének.