Jelenlegi hely
További ajánlataink
Bővebben...
Bahget Iskander Kossuth-díjas fotóművész Szíriából jött Magyarországra. Több mint ötven éve ösztöndíjasként tanult a dunaújvárosi főiskolán, aztán úgy alakult az élete, hogy nem ment vissza a szülőhazájába. Beleszeretett egy magyar lányba és beleszeretett a fotózásba. Családot alapított, otthont és műhelyt teremtett, fotográfusként pedig hazai és nemzetközi hírnévre tett szert. Édesapját még gyerekként elvesztette, édesanyját huszonöt év múlva ölelhette újra magához. Művészként többször visszatért ősei földjére, kiállításai és személye a közel-keleti média és közönség érdeklődését is felkeltette. Mentorai szerint hidat képez a magyar és az arab világ között. Ikonikus képei főníciai szemmel, ám magyar szívvel készülnek, műveiben találkozik a látható és a láthatatlan. Barátai azt tartják róla, hogy magyarabb a magyarnál. Sokan csodájára járnak a kecskemét-hetényegyházi édenkertjének, előfordult, hogy egyszerre tizenhárom arab nagykövet és diplomata járt nála, de többek között vendégeskedett nála a szíriai költő, Adonis, Faludy György, Kányádi Sándor, Buda Ferenc, Ilia Mihály is. Bahget Iskander a róla szóló, fényképekkel gazdagon illusztrált portrékönyvben életének legizgalmasabb pillanatait meséli el, illetve fotóművészi tevékenységének legkiemelkedőbb állomásait idézi fel. Számos szívmelengető emlék, családi titok kerül elő szíriai gyerekkorából, iskolai éveiből, majd azokról az időkről, amikor megerősödött benne, hogy magyar állampolgárként szeretne nálunk gyökeret verni. Algériában „dollárkereső magyarok” munkáját segítette tolmácsként, többször került életveszélyes helyzetbe, megküzdött a sivatagi homokviharral és a véletlen szerencsének köszönhetően fotózhatta az épp oda látogató II. Erzsébet brit királynőt. Különös vonzódást érez a magyar tanyavilág iránt, az egyszerű emberekről készített arcképeiből őszinte sorsok olvashatók ki, mindazonáltal irodalmunk jeles alakjairól – köztük Illyés Gyuláról, Csoóri Sándorról, Juhász Ferencről, Esterházy Péterről – ő készítette a leghitelesebb portrékat. Iskander jótékonykodásáról is híres, támogatta az autistákat, az erdélyi menekülteket és a vörös iszap károsultjait. + 300 fekete-fehér és színes fotó + Angol, német, bolgár, orosz, arab rezümé + Előszó: Zalán Tibor, József Attila-díjas költő, író
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék











