Jelenlegi hely
Férjezett asszonyok titkai
További ajánlataink
Bővebben...
„Üdítő őszinteséggel mesél a hűtlenség felfedezését követő érzelmi megrázkódtatásról és a szégyenről, ami ezzel együtt jár.” – The Telegraph
Három barátnő három férjjel, munkahellyel, irigylésre méltóan kereknek látszó, nyugodt élettel – akiknek azonban egymás előtt is megvannak a maguk titkai...
Leigh és a tanár Lawrence házassága elszürkült. A kreatív szakmában dolgozó, impulzív nő kalandra vágyik. Erről a férje mit sem sejt, és Jillnek nem sikerül lebeszélnie róla. De miközben az örömmámorban úszó Leigh történeteit hallgatja, a nő saját, a kapcsolatát egyre inkább kikezdő problémájára is megoldást vél találni. Férjével, a bűntudatával küzdő Robbal ugyan megszűnt a szexuális életük, amikor kiderült, hogy a férfi nemzőképtelen, így nem születhet meg a várva várt közös gyermekük – de nem ő az egyetlen férfi a világon... a titokzatos idegen pedig, akibe Jill belebotlik egy véletlen folytán, nagyon is vonzó férfinak bizonyul. Eközben a szende Wendy, aki úgy tűnik, túl van kisbabája halála miatti gyászán, és boldog két fiával, már-már idegesítően rajong jóképű férjéért, Neilért, aki azonban nem csak neki tetszik.
Ám egy napon kiderülnek a titkok. A három nőnek fel kell tennie magának a kérdést, hogyan tovább, és azt is, hogy vajon mennyire ismerik saját magukat, a társukat és egymást.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















