Jelenlegi hely
Főúri gesztus a nemzetnek - Apponyi Sándorné ajándéka a Magyar Nemzeti Múzeumnak
További ajánlataink
Bővebben...
A magyar arisztokrácia birtokai, műveltsége, szemlélete által nemzetfenntartó erő volt. Nem pénzben adózott, hanem „életével és vérével” – ahogy a Mária Teréziának szóló közfelkiáltásában 1741-ben elhangzott. Ehhez a lelkülethez tartozott a 19. század első felében többek mellett Széchenyi Istvánnak a Magyar Tudományos Akadémia javára tett felajánlása, s ebben a szellemben született meg a Nemzeti Múzeum is.
Az Apponyi családban is tradíciónak számított a kultúratámogatás és a műkincsek gyűjtése. Kötetünk a főúri mecenatúra egyik 20. század eleji példájának állít emléket. Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra a végrendeletében a Magyar Nemzeti Múzeumra hagyta a lengyeli kastélyt és a hozzá tartozó birtokot minden ingóságával együtt. A nemes gesztust úgy a mögötte álló eszmék, mint a kollekció értéke – mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt – a magyar kultúrtörténet egyik legnagyobb tettévé avatják.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2026
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















