Jelenlegi hely
Gyászidőben - A gyászolók lelkigondozásának lehetőségei
További ajánlataink
Bővebben...
Azoknak szól ez a könyv, akik lelkészként vagy lelkigondozóként szeretnék jobban megérteni, hogy milyen belső, lelki folyamat megy végbe egy emberben, amikor hozzátartozóját gyászolja, szembe kell néznie egy visszafordíthatatlan veszteséggel, és ebből a veszteségből is meg kell tanulnia újraértelmezni önmagát, hitét, életét, feladatait.
„Csak akkor tudunk igazán lelkigondozói segítséget nyújtani a gyászolóknak, ha Isten előtti meghatározottságukat és sajátosan emberi küzdelmüket egyaránt komolyan vesszük. Ennek a könyvnek az a célja, hogy a maga eszközeivel megpróbálkozzék a gyász jelenségének, folyamatának bemutatásával, a gyászoló ember helyzetének érzékeltetésével, és feltárja a lelkigondozás legfontosabb területeit, végső soron pedig a gyászoló ember és a vigasztaló egyház találkozásának reménységet adó lehetőségeit.”
Bodó Sára református lelkész, egyetemi docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Alkalmazott Teológiai Intézetének vezetője.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















