Jelenlegi hely
Hajnalpír
További ajánlataink
Bővebben...
Az Ecce homo című kései önéletrajzi írásában, amit Nietzsche eredetileg előszónak szánt soha el nem készült „fő művéhez”, a Minden érték átértékeléséhez, így jellemzi az először 1881-ben megjelent Hajnalpír című művét:
„Ezzel a könyvemmel kezdődik hadjáratom a morál ellen. A könyvtől félénken, óvakodva búcsúzik el az olvasó, óvakodva mindattól, amit eleddig morál néven tiszteltek, mi több, imádtak, ám ez mégsem ellenkezik azzal, hogy az egész könyvben egyetlen negatív szó, támadás, gonoszság sem fordul elő – ez az írás telten, boldogan heverészik a napon, mint egy sziklán sütkérező, tengeri állat. Végül is én magam voltam e tengeri állat; szinte minden mondata a Genova melletti sziklatengerben született, bújt elő; egyedül éltem itt, és titkaim voltak a tengerrel… »Számtalan hajnalpír van, mely nem ragyogott még föl« – ez az ind fölirat hívogat könyvem ajtaján. S vajon hol keresi a szerző az új reggelt, az ismeretlen, halovány hajnalpírt, mellyel egy – ó, számtalan, milliónyi – új nap köszönt ránk? A minden érték átértékelésében, minden morális érték elvetésében, a minden eddig tiltottnak, megvetettnek, elátkozottnak igenlésében és elfogadásában és a beléjük vetett bizodalomban.”
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















