Jelenlegi hely
Hivatás és elhívás - Hogyan kap értelmet a mindennapi munkánk Isten tervében?
További ajánlataink
Bővebben...
„Napi munkánk lényegében istentisztelet: azt az Istent tiszteljük, aki elhívott és felkészített minket rá, bármit dolgozzunk is.”
Sokan sokféleképpen élik meg a munkához fűződő kapcsolatukat. Van, aki a hivatásában találja meg az élete értelmét, más legfeljebb pénzkereseti forrásként, szükséges rosszként tekint a munkájára. Sokan küzdenek munkafüggőséggel vagy kiégéssel, túlterheltséggel vagy kilátástalansággal. Timothy Keller és szerzőtársa gyakorlati megközelítéssel meggyőzően érvel a munka keresztény szemlélete mellett. Ha azért dolgozunk, hogy másokat szolgáljunk, az egy virágzó szakmai karrier és kiegyensúlyozott magánélet alapja lehet. A könyv gondolatmenete és tanácsai lelki erőforrást és hétköznapi útmutatást nyújtanak azoknak, akik a munkával kapcsolatos kérdéseikre keresnek választ, továbbá azoknak is, akik szeretnék megélni a hitüket a hivatásukban.
Timothy Keller PhD (1950–2023) nevét a mára több mint ötezer tagot számláló manhattani Redeemer Presbiteriánus Gyülekezet megalapítása tette híressé, ahol elsősorban a szkeptikus, urbánus értelmiséget igyekezett megszólítani az evangélium radikális üzenetével. Harminc könyve, közöttük több olyan bestseller, mint a Hit és kételkedés több tucat nyelven jelent meg és több mint 6 millió példányban kelt el világszerte.
Katherine Leary Alsdorf MBA nagyvállalati vezetőként és tanácsadóként dolgozott, mielőtt csatlakozott a Redeemer gyülekezethez, ahol a Hit és Munka Központot vezeti.
(Harmat–Kálvin)
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















