Jelenlegi hely
Hollywood és én
További ajánlataink
Bővebben...
„Ez a város sivatag és friss óceánpart egyszerre, földrengés, tűz és szél; a veszélyei épp olyan vonzóak, mint szépsége. Olyan szirén, aki ha egyszer elkezd énekelni az embernek, az bármire képes lesz érte – hiszen a szerelem minden kockázatot megér.”
Budapesttől Los Angelesig tizenhárom óra az út repülővel. De Boglutz Alexandra könyvének a főszereplője nem kilométerekben vagy órákban méri a szülői ház és a Hollywood Hills luxusvillái közötti távolságot. Amióta az eszét tudja, a fiatal magyar lány leghőbb vágya, hogy Kaliforniába költözzön, és színészként próbáljon szerencsét a film fővárosában.
Noha Hollywood világa nem pont olyannak mutatkozik, mint amilyennek elképzelte, a szokásos intelmek, miszerint „ott sincs kolbászból a kerítés”, nem bizonyultak igaznak. Az ő megítélése szerint ugyanis nem létezik a világon jobb hely, mint Los Angeles. Egy sorsfordító találkozás során megismerkedik egy világhírű színésszel, neki köszönhetően pedig betekintést nyer a hollywoodi kulisszák mögé. Ahogy a kapcsolatuk mélyül, úgy tűnik, a lánynak fel kell áldoznia saját álmait a másik karrierjének az oltárán, és a józan észnek ellentmondó szabályok mentén lavírozva olyan kérdésekkel kell szembenéznie, amelyekre a válaszok csupán elsőre tűnnek egyértelműnek: Meddig lehet szeretni valakit, aki kényszeresen titokban tartja a kapcsolatukat? Mit ér a siker, ha nem a saját nevéhez köthető? És mi van akkor, ha az önazonosság ára a magány?
A regény – amely útikönyvnek sem utolsó – személyes hangú, könnyed stílusban mutatja be a lány útját az álmok városában, miközben felfedi Los Angelesnek azt az oldalát, amely ha egyszer megragadja az embert, nem ereszti többé.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Tankönyv
Nyelvkönyvek, szótárak
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2026
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















