Holokauszttörténetek

„Én igazán a legkisebb okot sem adtam kiutasításra, hiszen már süketségemnél és tudatlanságomnál fogva sem kerülhettem abba a helyzetbe, hogy az állam érdekeire, a közrendre és közbiztonságra aggályos lehessek. Alázattal könyörgöm, hogy még hátralévő pár napomat ne méltóztassék súlyosabbá tenni kiutasításommal, ne küldjenek egy idegen országba, ahol ma már senkim sincs; itt éltem le életemet, és itt szeretnék örök pihenőre térni.”

„A holokauszt minden egyes magyar állampolgár részvételével történt: mindenkinek volt a zsidótörvények által érintett szomszédja, barátja vagy üzletfele. Az átlagember esetében a felelősség elhárítására szolgáló »parancsra tettem« megfogalmazás megfelelője a »nem is tudtam róla«. Klacsmann Borbála könyve ennek a kényelmes és megszokott elbeszélésnek minden elemét megkérdőjelezi, és konkrét eseteken keresztül mutatja be, hogyan nyilvánította a magyar állampolgárok egyik része a másikat minden következmény nélkül »másnak«. (…) Azt, hogy mi hangzott el és milyen döntések születtek az ebédlőasztaloknál a gőzölgő levesek felett vagy a befüggönyözött szobák sötétjében, melyeknek hatására (…) kérvényeket, beadványokat tettek egyes állampolgárok más állampolgárok ellen, nem tudjuk, csak sejthetjük. De ezeknek a döntéseknek az írott forrásai megmaradtak, és rájuk épül ez a könyv. A kapzsiság és a bizonyosság, hogy meg lehet úszni, sok tízezer magyart késztetett rá, hogy mások kirablása és halála árán javítson anyagi helyzetén.”
(Részlet Pető Andrea előszavából)