Jelenlegi hely
Homokhát utca 8. (2. kiadás)
További ajánlataink
Bővebben...
Több cédrusligeti szerelmespár érzéseit is próbára teszi a sors, ám a többségük felülkerekedik a nehézségeken. A legnagyobb csapás Dave Flemming családját éri, és ennek nyomán kiderül, mennyire bíznak egymásban a házastársak. Terri Polgar húga, Christie eléri, hogy a szertartásos modorú James Wilbur végre kiterítse a kártyáit, csakhogy a férfi nem az, akinek mondja magát. Vajon a Körömmánia Szalonban dolgozó Rachel megtarthatja-e az esküvőjét karácsonykor, ahogy azt Bruce-szal tervezték?
Roy McAfee seriff pedig ezalatt rábukkan egy-két csontvázra a városlakók szekrényében…
A londoni rendőrség megállapítja, hogy a méreggel átitatott papírok egy jeles orosz oknyomozó riportertől érkeztek, Gabriel Allon azonban szokás szerint nem elégszik meg a hivatalos magyarázattal. Igazságkeresése a tetthelyről előbb Amszterdamba, majd Genfbe vezeti, ahol egy magánnyomozó iroda a KGB eszközeit alkalmazva dolgozik azzal a céllal, hogy belülről bomlassza a Nyugatot. A Haydn Csoport néven ismert egység erőszakra készül, mely káoszba taszítaná a már amúgy is megosztott Amerikát, és ezzel vetélytárs nélkül hagyná Oroszországot. Egyedül Gabriel Allon tudja őket megállítani egy briliáns tehetségű fiatal nő segítségével, aki a világ legpiszkosabban működő bankjának alkalmazásában áll…
Adatok
A szerzőről
Debbie Macomber amerikai bestseller író, aki 1948-ban született Washington államban, Yakimában. Több mint 150 romantikus regény szerzője, és művei világszerte 70 millió példányban keltek el. Négy regénye alapján készült TV-sorozat is. Érdekes, hogy a négygyerekes, diszlexiás családanya végül világhírű írónővé vált. A kiadók öt éven keresztül visszautasították kéziratait, de saját hitének és kitartásának köszönhetően végül sikerült elérnie a sikert. Neve ma már nem hiányzik a világ egyetlen bestsellerlistájáról sem, olvasók milliói várják újabb és újabb regényeit.
Önkéntesként is dolgozik. Fiatalok mentorálásában segít, részt vesz a bántalmazott nők számára rendezett adománygyűjtéseken, valamint orvosi és tudományos kutatásokat támogat. Debbie férjével, Wayne-nel Port Orchardban él. Amikor nem ír, akkor legszívesebben köt és utazik.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















