Jelenlegi hely
További ajánlataink
Bővebben...
„Sráckoromban pilóta voltam álmaimban, és hajóskapitány, masiniszta, orvos és karmester. De álmaimat messze felülmúlta a valóság. Ha egyáltalán valóságnak lehet tekinteni színészéletemet, hogy elhittem, és elhitettem, hogy én vagyok Lajos király és Jago, Peer Gynt és Cyrano, Higgins professzor és Szervét Mihály, és én vagyok Hamlet, a színészek óhajtott, rettegett dán királyfija Helsingor várában, és Tevje, a tejesember Anatevkában…
Meg a többi sárból, napsugárból összegyúrt figura. Játszótársaim közül is azokat csodáltam, akik bátran felvállalták az életben és a szerepeikben is, hogy nem vagyunk tökéletesek. Tévedünk, tévelygünk, bűnözünk. Aztán megbánjuk, újrakezdjük – hogy sárból, napsugárból, hogy emberből vagyunk.”
(Huszti Péter)
Huszti Péter Kossuth-díjas és Nemzet Művésze címmel kitüntetett színművész generációjának egyik legismertebb tagja. Legendás színházi- és filmszerepekben nyújtott emlékezetes alakításai mellett jelentős rendezői és oktatói munkássága is. Az utókor nagy szerencséje, hogy szemben pályatársai többségével, szenvedélyesen dokumentálta életeseményeit, saját szavaival „szerepnovellákban” örökítette meg találkozásait a drámairodalom olyan nagyságaival, mint Shakespeare, Csehov, Ibsen.
Gajdó Tamás színháztörténész monográfiája a sokszínű és sokrétű életpálya állomásain kalauzolja végig az olvasót színikritikákkal, Huszti Péter visszaemlékezéseivel, száznál is több, sokszor dokumentumértékű képpel, fotóval.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















