Így filmeztünk 3. - Jancsó és köre

„Nem bírom megállni, hogy ne ezzel kezdjem. Vastag, sokszorosított füzet, a Fényes szelek című Jancsó-film forgatókönyve. Benne saját, munkaközi kézírásos bejegyzéseim, szövegek áthúzva, átírva, jelenetek rövidülnek, hosszabbodnak, ahogy a film a forgatás közben alakult. Néhány rajzos megfigyelésem arról, hogy hol állt a kamera, merre húzódott a fahrtsín, hol voltak Somló Tamás operatőr reflektorai. Az első oldalon ferdén kézírásos dedikáció: Karafiáth Andrásnak (így hívtak akkor engem) barátsággal és emlékül a közös munkáért és köszönettel – Veszprém, 1968. aug. 26. Miklós. Az utolsó forgatási nap végén tettem oda a rendező elé a forgatókönyvet, és Jancsó Miklós ezt írta bele egy szimpla aláírás helyett. A „közös munka” persze Jancsó kedves, baráti túlzása. Afféle ügyelőként rohangáltam ott, forgatókönyvvel a kezemben, és egy napon statiszta is lettem, Jancsó beöltöztetett kispapnak. (Ld. fényképemet e könyv hátsó borítóján.) Rangomat a csapatban Kende János barátom sok évvel későbbi bon mot-jával tudom érzékeltetni: valaki voltál ott! – mondta Kende. »Valaki hozzon egy kávét!«”

(részlet a Bevezetésből)

Ez a személyes hang jellemzi Szekfü András harmadik, vaskos interjúkötetét, ahol az előző kettővel ellentétben nem megannyi apró skicc, hanem egyetlen hatalmas portré körvonalai rajzolódnak ki beszélgetésről beszélgetésre: Jancsó Miklósé. Azé a stílusteremtő rendezőóriásé, aki nem is volt annyira óriás: sokkal inkább természetes, közvetlen, emberarcú zsenije hivatásának. A három nagy Jancsó-interjú mellett családtagok, pályatársak, kollégák elevenítik fel regényszerű érzékletességgel az idén 100 éve született „Miki bácsi” alakját.