Jelenlegi hely
Itt van Amerika - Az amerikai politika hatása Magyarországon
További ajánlataink
Bővebben...
Az első McDonald’s 1988-as megnyitása szimbolikus eseménnyé vált. Az „igazi” – tehát már nem csalamádés – hamburgerért kígyózó Régiposta utcai sorok jelezték: ahogy a magyar nép készen állt arra, hogy az állampárti szocializmust demokráciára és piacgazdaságra cserélje, ugyanúgy éhezett a Big Macre a CityGrill után. De az Újvilágból nem csak az idealizált Amerika-kép kellékei érkeztek meg a rendszerváltással. E kötetben több mint 30 elismert Amerika-szakértő, illetve gyakorlati szakember foglalta össze, hogyan hatott az elmúlt évtizedekben az amerikai politika a magyar közéletre. Bemutatjuk, hogyan amerikanizálódtak a hazai ideológiai viták, a kampánytechnikák, valamint a magyar politikai intézményrendszer. Mindezekkel – pozitív vagy negatív értelemben, de – az amerikai politikai hatások a magyar mindennapok elválaszthatatlan részévé váltak.
A kötet szerzői:
B. Simon Krisztián, Bednárik Imre, Bíró-Nagy András, Böcskei Balázs, Braun Róbert, Dessewffy Tibor, Dorosz Dávid, Gavra Gábor, Győri Gábor, Győry Csaba, Gyulai Attila, Hajdu Nóra, Kis György Márk, Kováts Eszter, Lakatos Júlia, Mikecz Dániel, Németh S. Szilárd, Oross Dániel, Paár Ádám, Polyák Gábor, Rada Péter, Schlanger Márton, Sebők Miklós, Stumpf István, Stumpf Péter Bence, Szabados Péter, Szabó Andrea, Szabó Miklós, Szabó Palócz Orsolyą, Szigetvári Viktor, Szilágyi Emese, Tóth Csaba, Ugrósdy Márton, Vasali Zoltán
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















