Jelenlegi hely
Klott Gatya, ne fárassz! - Tündérboszorkány 2.
További ajánlataink
Bővebben...
A Tündérboszorkány-trilógia korszerűsített kiadásában az írónő a több mint két évtizedes regénysorozatot frissítette, az újabb generációk számára befogadhatóbbá tette úgy, hogy a történet lényegében nem változott. A szöveget ezúttal Dudás Győző illusztációi is gazdagítják. A felsősök élete izgalmas és néha nehéz. A Békés utcai ötödikeseké túlságosan is, hiszen a testnevelés szakos Klott Kálmán, csúfnéven Klott Gatya lett az osztályfőnökük. A tanár úr annyira kemény, hogy azt még a hadseregben is sokallták. A gyerekek pokoli tanév elé néznek, hacsak nem sikerül ügyesen megszabadulniuk ettől a marcona őrmestertől. Vagy létezik más módszer is? Nem olvastad a trilógia első részét, az országszerte kötelező olvasmányként feldolgoztott Tündérboszorkányt? Sebaj! A Klott Gatya, ne fárassz! önmagában is élvezetes és izgalamas. Vágj bele nyugodtan!
Adatok
A szerzőről
Bosnyák Viktória (Budapest, 1966. október 27. –) magyar ifjúsági író, műfordító.
Budapesten született és él. Iskolái, a Krisztina téri Általános Iskola, valamint a Petőfi Sándor Gimnázium. Az 1986-os évet ösztöndíjjal egy amerikai főiskolán töltötte. Ezután elvégezte az ELTE angol-német szakát. Az egyetemi évek alatt és után gyakran tolmácsolt a Magyar Televíziónak. A BBC számára lefordította a Viktória című operett librettóját angol nyelvűre. Angol és német nyelvet tanít, ifjúsági regényeket fordít. A Tündérboszorkány (2003) az első, kiskamaszoknak szóló ifjúsági regénye, „amit lányai (Sári és Dóri) és a maga örömére írt”. A történet folytatása a Klott gatya, ne fárassz! címmel megjelent kötetében olvasható, harmadik része pedig az Analfa visszatér. Bosnyák Viktória fordításában jelent meg Jean Little: Victoria Cope naplója (1993), Holly-Jane Rahlens: Vilmos herceg, Maximilian Minsky meg én valamint Stephenie Meyer Alkonyat-sorozatának negyedik kötete, a Hajnalhasadás.
„A gyerekeknek azt üzenem, hogy nem kell minden ételt szeretni, akkor sem, ha egészséges, de azért jó megkóstolni, hátha finom. Ha mégsem, ne erőltesd! Nem kell minden könyvet szeretni, de azért jó beleolvasni, hátha érdekes. Ha nem, ne erőltesd! Ugye az evést sem hagyod abba csak azért, mert valami, amit megkóstoltál, nem ízlett? Az olvasást se hagyd abba, csak azért, mert egy könyv nem tetszett. Garantáltan találsz neked valót.”