Jelenlegi hely
Kótai József - Iparművészek, Tervezőművészek
További ajánlataink
Bővebben...
KÓTAI JÓZSEF Ferenczy Noémi-díjas ötvösművész és szakíró. 1940. február 13-án született Sopronban, 1963-ban szerzett diplomát az Iparművészeti Főiskolán, ahol Borsos Miklós, Litkei József és Kopcsányi Ottó voltak a mesterei. Ezután több mint egy évtizedig a Képcsarnok Vállalat megrendelésére készített dísztárgyakat, emellett lehetősége lett a murális műfajban is kipróbálni a tehetségét. 1970-ben végzett először restaurátori munkát, majd ebben a szakmában elért sikerei újabb megbízásokat hoztak.Az 1970-es évek közepén Kovács Károly ötvöstől elsajátította az úgynevezett viaszveszejtéses öntési eljárást, ettől kezdve kis méretű ezüst, majd bronz plasztikákat készített. Ebben a periódusban talált rá sajátos hangjára.
Finom kidolgozású, gyakran alig 10 cm-es szobrait groteszk humor jellemzi, a figurák markánsan 20. századi karaktere az ötvösművészet tradicionális eszköztárával párosulva jelenik meg. Szobrait gyakran a mesterség szimbólumai vagy eszközei, az ötvös mint mesterember alakja ihlették. Ugyancsak a hetvenes években kezdett éremművészettel foglalkozni: az érem kereteiből szinte kilépő domborművei a perspektíva enyhe torzításával megújították a műfaj vizuális nyelvét. 1976-tól rendszeres kiállító a Soproni Érembiennálékon, részt vesz országos kiállításokon, a kecskeméti zománcművészeti, valamint a sóstói éremművészeti és kisplasztikai alkotótelepek munkájában. 2002-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet, majd 2011-től az MMA rendes tagja.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék
