Jelenlegi hely
A magyar demokrata fórum elnökségi ülésének dokumentumai - 1989
További ajánlataink
Bővebben...
Kötetünkben a rendszerváltás politikatörténetének egy belső színterébe, a Magyar Demokrata Fórum elnökségének 1989. évi üléseibe kaphatunk betekintést. Nem a nyilvánosságban vagy hivatalos közegekben tetten érhető politikai megnyilvánulásokat, hanem azok formálásában, kimunkálásában
részt vevő vezető személyiségek diskurzusait, egyeztetéseit ismerhetjük meg.
Az üléseken felmerülő témák érintették az év szinte minden lényeges eseményét, így a szövegek által bepillantást nyerhetünk a megszülető döntések hátterébe. A most közölt dokumentumok számos, eddig
kellőképpen nem világos kérdést segítenek tisztázni. Ilyen korábban homályos mozzanat az MDF párttá alakulásának vitája, Antall Józsefnek a vezetésben történő megjelenése, a Bíró Zoltán és Antall József közti ellentét háttere, az MDF különböző tárgyalásokon betöltött szerepe vagy annak alakulása, változása. A dokumentumokból kirajzolódik a Magyar Demokrata Fórum szövetségesi politikájának formálódása, melyen belül többek között a Szabad Demokraták Szövetségével való kapcsolatuk hullámzásáról is többet tudhatunk meg e kötetet olvasva.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















