Jelenlegi hely
A magyar feltámadás napjai - Kárpátalja és Magyarország 1938-1941
További ajánlataink
Bővebben...
Kozma Miklós-nak a közelmúltban megjelent, rövid idő alatt négy kiadást megért „Az összeomlás napjai 1918–1919-ben” című visszaemlékezése a XX. századi magyar történelem egyik nagyon fontos memoárja. Életének későbbi szakaszában Kozma Miklós Magyarország legrangosabb személyiségeinek a sorába emelkedett. Az 1920-as években az MTI, később a Magyar Rádió, ezt követően honvédelmi-, majd belügyminiszter lett, majd újra a hazai média fő irányítója, és ő szervezte meg a teljes magyar külföldi hírszolgálatot is.
1938-ban, a II. világháború előestéjén Kozma Miklós folytatja naplóírását azzal a céllal, hogy az forrásul szolgáljon a későbbi időszak történészei számára. Egy olyan ember szemén keresztül pillanthatunk be a kibontakozó világégés eseményeibe, akinél a legtöbb információ összpontosult Magyarországon. Kozma az akkori első számú médiaplatform, az MTI vezetőjeként közvetlen kapcsolatban állt a magyar államvezetéssel, a diplomáciával, és azokkal a személyekkel, akik meghatározó befolyást gyakoroltak a kül- és belpolitikára. Sőt, a világháború alatt több külföldi utazása során a legmagasabb rangú náci politikusokkal is találkozott.
Kozma Miklósnak kiemelt szerepe volt Kárpátalja visszacsatolásában. 1938 őszén részt vett a fegyveres szabotázsakciók irányításában, majd 1939-ben a magyar honvédség által visszafoglalt Kárpátalja kormányzói biztosa lett. Mindezeknek a háttere, a magyar feltámadásnak a napjai úgy peregnek le előttünk, mint egy mai akciófilm. Kozma Miklós lenyűgöző stílusban ismerteti az akkori eseményeket, nem takarva el a hibákat, mulasztásokat sem. Nem véletlen, hogy a szerző visszaemlékezése a második világháború egyik legjelentősebb magyar vonatkozású dokumentumának tekinthető.
LEVELDI KOZMA MIKLÓS 1884-ben született Nagyváradon. A Ludovika Akadémia elvégzése után hivatásos tisztként, huszár hadnagyként szolgált. 1918. október végén került haza ezrede a frontról. Kozma huszárkapitány ekkor spanyolnáthában megbetegedett, s csak 1918. november végétől kapcsolódhatott be az eseményekbe. 1919-ben Szegeden a Nemzeti Hadsereg propaganda- és védelmi osztályának vezetője, majd Horthy Miklós kabinetirodájának katonapolitikai referense. 1922 októberétől az MTI, 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnöke, 1934-től felsőházi tag lett. 1935. március 4-től 1937. február 3-ig a Gömbös-, majd Darányi-kormány belügyminisztere. 1937 márciusától újra az MTI vezetője. 1938 őszén részt vett a kárpátaljai magyar fegyveres akciók politikai irányításában. 1940-től kinevezték a visszacsatolt Kárpátalja kormányzói biztosának, nemsokára, 1941-ben Ungváron elhunyt.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















