Jelenlegi hely
További ajánlataink
Bővebben...
– A fickó, aki kifogta Violát, annak rendje-módja szerint kioldotta a farhámszíjakat és a hasló bal oldali szíját, de mert jobboldalt összevissza bogozott zsineget talált szíj helyett, nem győzte tovább türelemmel, és elővette a kését.
– Ezt megelőzően pedig leütötte hátulról Peyssou-t – mondtam elcsukló hangon.
Akkor vettem észre, hogy Menou, Meyssonnier és Momo ott áll körülöttünk, és hallgatja, amit beszélünk. Mind engem figyeltek. Thomas is, de ő a távolból, fél térden állva. A másikkal Peyssou-t támogatta.
– Még csak ez kellett! – sóhajtotta Menou, riadt pillantást vetve maga köré, miközben karon ragadta és óvón magához vonta Momót.
Csend támadt. Éreztem, félelem környékez, de egyben kis híján nevethetnékem támadt. Egyedül Isten a megmondhatója, milyen buzgón, milyen szerelmetes vággyal, konok akarással fohászkodtunk mind hozzá a lelkünk mélyén, hogy legyenek más túlélők is rajtunk kívül. Hát most megtudtuk: vannak!
Robert Merle 1972-ben megjelent regénye az ismeretlen okból váratlanul kirobbanó, az emberi civilizációt szinte teljesen elpusztító atomháború utáni világba visz el minket. A szerző egy kis közösség, a katasztrófát egy középkori francia várkastély – Malevil – vastag falú, mély pincéjében átvészelő maroknyi túlélő történetét meséli el. A modern technikai eszközök áram híján használhatatlanná válnak, s az újrakezdéshez legfeljebb a középkori kézműveskészségek szolgálhatnak alapul. Merle hőseinek azonban a világégés okozta gyakorlati nehézségeken kívül meg kell küzdeniük a környéken felbukkanó fosztogató bandákkal is, amelyek ismét pusztulással fenyegetik az éppen csak újrakezdődő emberi együttműködést.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















