Másholban

Olyan költői világot tár elénk Czingel verseskötete, amely csupa érzelem, fájdalom, útkeresés és reménykedés: egy nehéz sorsú fiú óriási tehetsége és a világ szürke közömbössége találkozik ebben a könyvben, aminek tanúi vagyunk.
„Szabad nekem szabadnak lennem?” – kérdezi mindjárt az első, kötetnyitó versében Ádám, aminek címe: Elkapott szavak. Bizonytalanság és esendőség, a szabadság lehetősége és viszonylagossága járja át a verseket. A fiatalember rátekint a világra, s az visszanéz őrá: mit adhatnak egymásnak…
Czingel nagy elődök én-érzetét és líráját folytatja: József Attila, Ady, Kosztolányi, Pilinszky, Borges, Kavafisz megidézése sikeres az ő versvilágában. Formaérzéke remek, saját versnyelvvel rendelkezik, ami mai, kortársi – ám ugyanakkor számos előzményből táplálkozik, a beat-irodalom szabadverseitől a haibunokon át a népköltészet kötött ritmusaiig.
Szolláth Mihály
*

Másholban
Másholban egy csüggedt ajak
halványul, majd eltűnik az arcról.
Másholban, nélkülem…
fáradt test gördül egy szakadt díványon.
Másholban lomha lábak remegnek,
hogy a konyha csapjáig
elvigyenek egy testet.
Furcsa, málladozó tapétákon koppan
az erőtlen köröm.
Mert ujj nem tapint,
mióta elköszönt.
Abban a búcsúzásban volt
teljes lénye annak,
ki a Másholban él.
Mikor a felejtés elkezdődik,
ez a lény porként csapódik
a nappali szőnyegén.
Valahol: Másholban.