Jelenlegi hely
Meteor csillagászati évkönyv 2025
További ajánlataink
Bővebben...
"Csillagászati évkönyvünk fontos feladata az adott évre vonatkozó csillagászati alapadatok, valamint az érdekes, látványos, ritka – és természetesen a kötet lezárásáig előre jelezhető – égi jelenségek pontos közlése mindazok számára, akiket érdekelnek a csillagos ég jelenségei.
A Kalendárium a korábbiaknál terjedelemesebb, a szokásos előrejelelzések mellett egyes észlelési területekről is bővebben közlünk észlelési ajánlatokat.
Négy szakcikkel is jelentkezünk 2025-ös kötetünkben. Frey Sándor a VLBA rádióteleszkóp-rendszer működésének három évtizede során született eredményeket foglalja össze, Perger Krisztina pedig a Chandra és az XMM-Newton röntgencsillagászati űrtávcsöveknek köszönhető ismereteket összegzi. Fidrich Róbert az általa vezetett Vendégcsillag-kereső program során talált objektumokról írt cikket, míg Zsoldos Endre a magyar csillagászattörténet egyik, kevéssé ismert alakja, Kmeth Dániel pályáját mutatja be.
"