Jelenlegi hely
Migrén - Egy bűntudat története (új kiadás)
További ajánlataink
Bővebben...
„Arra, hogy a halál szolgálatában álltál, nincs mentség, csak magyarázat, de az enyhítő körülmény olykor nem sokban különbözik a súlyosbítótól. Valld be, hogy titkon már vártad ezt a napot. Talán most megnyugszol. Jobb megbűnhődni, mint perbe fogva élni éveken át.”
Gyurkovics Tamás a regény főhősét, Spielmann Ernőt arról a Spiegel Ernőről mintázta, akit 1944-ben ikertestvérével, Magdával együtt Munkácsról hurcoltak el Auschwitz–Birkenauba. A táborban maga Josef Mengele választotta ki arra, hogy az ikerfiúk „kápója”, azaz Zwillingsvater legyen. Spielmann a láger felszabadulását követően közel negyven gyereket kísért haza a szétdúlt Európán keresztül, élete legnagyobb részében mégis lelkiismeret-furdalástól szenvedett. Bűntudatának történetén keresztül megismerhetjük azt is, hogyan alakult a túlélők sorsa a világ különböző pontjain.
Gyurkovics Tamás (1974) Győrben nőtt fel. Az ELTE bölcsészkarán, magyar és kommunikáció szakon szerzett diplomát, alapítója volt a Sárkányfű című irodalmi folyóiratnak. Az egyetem elvégzését követően, egyebek mellett, kereskedelmi televíziónál és webes tartalmat előállító vállalkozásnál dolgozott, filmmagazint szerkesztett, majd politikai beszédíró lett. 2006–2009 között a Miniszterelnöki Kabinetben dolgozott, utóbb mint kommunikációs igazgató. 2009–2010 között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetője volt. 2010 óta szabadúszó kommunikációs szakember, szövegíró. 2015 óta a KAPTÁR közösségi iroda társtulajdonosa. Nős, két fiúgyermek édesapja. Novellái, portrékötete még a kilencvenes évek második felében jelentek meg, azt követően közel másfél évtizedig nem írt semmit, ami fikció. Egy öthetes amerikai ösztöndíj után kezdett el újra írni. A Mengele bőröndje az első regénye, amely a Kalligram Kiadó gondozásában jelent meg 2017 tavaszán. A regény 2017 őszén felkerült a Margó-díj hármas shortlistjére. Migrén című második regénye 2019-ben jelent meg a kiadónál.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















