Minden egyes név (új kiadás)

José úr első ránézésre maga a gogoli kisember: ötvenéves korára a segédfogalmazóságig vitte a Központi Népességnyilvántartó Hivatalban, s annak tőszomszédságában, spártai körülmények közt éli agglegényéveit. Egyetlen szórakozása, hogy híres emberekről gyűjt újságcikkeket, fényképeket – és a hivatali szabályzatot áthágva, adatokat. Története akkor vesz radikális fordulatot, amikor egy ismeretlen nő kartotékját hozzáfogja az egyik hírességéhez – innentől ugyanis az addigi mintabürokrata José úrból egyszerre lesz betörő, okirathamisító és nyomozó. S bár lázadását igazi csetlő-botló kisember módjára, számos nyomot hagyva viszi végbe, közben pedig folyamatosan megfigyelik és akadályozzák, fokozatosan kiderül, hogy rendhagyó szerelmi története a szó szoros értelemben élet-halál kérdése…

„Semmi okod nem volt arra, hogy ennek a nőnek a nyomába eredjél, hacsak, Hacsak, Hacsak nem voltál szerelmes bele, Csak egy mennyezet juthat ilyen képtelen következtetésre, Azt hiszem, mondtam már neked valamikor, hogy a lakások mennyezetei Isten szemének megsokszorozódásai, Nem emlékszem rá, Ha nem pontosan ezekkel a szavakkal mondtam volna, akkor most mondom, Akkor mondd meg nekem azt is, hogyan rokonszenvezhetnék egy olyan nővel, akit nem ismertem, soha nem is láttam, A kérdés nagyon jó, kétség nem fér hozzá, de csak te válaszolhatsz rá.”

José Saramago (1922–2010) a portugáliai Ribatejo tartományban fekvő Azinhaga-ban született. Géplakatosnak tanult, majd szerkesztőként, fordítóként és újságíróként dolgozott. Számos fiatalkori próbálkozás, verseskötet és színdarab után csaknem hatvanévesen találta meg sajátos írói hangját, amely végül meghozta számára a Nobel-díjat. A Jézus Krisztus evangéliuma című könyvét kísérő botrányok miatt 1993-ban elhagyta Portugáliát, és halálig a Spanyolországhoz tartozó Lanzarote szigetén élt. A Minden egyes név a szerző négyévesen elhunyt testvére utáni irattári nyomozásból nőtt ki azután, hogy 1995-ben megkapta a Camoes-díjat.