Minthaanya

Barri Brown, a Csatorna-szigeteken élő tanárnő – mondjuk úgy – nem a legderűsebb időszakát éli. A férje elhagyta, a munkahelyén a lyukasóráiban folyton helyettesítenie kell, ráadásul valaki a gyűjtésre vonatkozó szabályokat megszegve lerabolta a család kagylólelőhelyét.
Még szerencse, hogy már nem sokáig kell robotolnia, hiszen Barri egyéves fizetett szülési szabadságra készül. A várakozás örömét csupán egyetlen apróság árnyékolja be: Barri a legkevésbé sem vár gyereket.
Hét különböző méretűre formázott terhespocakkal és egy szekrénnyi kismamaruhával talán nem is olyan nehéz megtévesztenie a környezetét, amíg végleg el nem tűnhet a szigetről, hogy egy másik földrészen kezdjen új életet. Egy Brown lánynak ez gyerekjáték.
De vajon tényleg megúszhat egy ekkora hazugságot?

„De terhességet színlelni? Még mindig véget vethetek neki. Bevallhatnám az igazat. Azt mondhatnám: Sajnálom, csak eléggé megviselt Sean meg az előléptetés. Lehet, hogy utána pletykálnának rólam a hátam mögött, de inkább csak sajnálatból.
Összerándul a gyomrom, amikor eszembe jut az a beszélgetés az ingatlanügynökkel ma reggel. Úgy tűnik, a férje hitelt vett fel.
A vidám countryzene hangja a fejemben valami dudával kísért világzenébe vált át, miközben rájövök az igazságra: nem akarom abbahagyni. Csak el akarok tűnni innen.
Azt mondom nekik, hogy a levélben a várandósságomat jelentettem be. Azért olyan hosszú, mert megindított az élmény, hogy anya leszek (ezt teljesen benyelik), de átgondoltam, és még nem érzem úgy, hogy beszélnem kellene róla. Az arcukra aggodalom ül ki. Kérdésekkel bombáznak. Megnyugtatom őket, hogy minden rendben. Az első ultrahang ígéretes.”