Ne sírjatok, repüljetek!

Egy emberöltőt fog át a kötet: ötven alkotó évet, harminchét írást, megőrzésre érdemesnek tartott találkozásokat. A kikötői rakodómunkás, a piacozó testnevelő, a hajléktalan nyelvtanár alakját. Egykorvolt híres színésznő, a csúcsról a mélybe zuhanó edző, világhírű karmestereket vezénylő Maestro és világot hódító tanítványa portréját. A másság keresését és az azonosság megtalálását egy londoni színházi előadásban, egy német–zsidó testvérpár sorsában, a thai buddhista és a csíksomlyói ferences szerzetesek életében.
Mindez persze csak ürügy a szerzőnek arra, hogy írásban és képben megidézze a sajtó egykor általa is átkozott, mára – szakmailag – számára is megszépülő időszakát. Nagy elődöktől tanult tisztelgését az alkotó és a kézirat előtt, s a napjainkig kísértő látomását: mostanában nyomdáról álmodom...
„Egy este aztán, a slussz teljes őrületében, Jani úr, a műszak vezetője átordít nekem a hangzavar fölött: Lapzárta után várjon meg bennünket! Eljöhet velünk egy sörre a Vén Diófába. Mostanában, ha a nyomdáról álmodom, akkor erről a nyomdászaimmal megivott első sörről álmodom. Ez az egy húzásra lehajtott legelső korsó ital, ott, az Akácfa utca sarkán a söntésben, ez az én újságírói Baumgartner-díjam.”