Jelenlegi hely
A nemzet levéltára - Fejezetek az országos levéltár történetéből
További ajánlataink
Bővebben...
A magyarországi levéltártörténet két jelentős, 300. és 100. évfordulóját ünnepeljük 2023-ban. Az 1722–1723. évi országgyűlésen fogadták el a rendek több más nevezetes – például a Habsburg-ház nőági örökösödéséről és a helytartótanács felállításáról szóló – törvénycikk mellett a XLV. törvénycikket, amelyben az ország általános levéltárának létre-hozását határozták el. A M. Kir. Országos Levéltár pedig 100 éve, 1923 őszén költözött át a teljes iratanyagával és személyzetével együtt a budavári Belügyminisztériumból a Bécsi kapu téri új, hazánkban az első ténylegesen levéltárnak emelt épületébe.
A kettős évfordulót a Magyar Nemzeti Levéltár képes albummal ünnepli. A kötet középpontjában az elmúlt évszázadok során keletkezett, maradandó értékű írásos emlékanyagot őrző intézmények állnak. A levéltárosok cikkei bemutatják a középkori királyi levéltárnak, a kora újkori központi kormányszervek irattárainak, majd az Archivum Regninek (1756–1874) és az ezek alapjain megszervezett modern Országos Levéltárnak az elhelyezéstörténetét, így a levéltárügy építészetileg is tanulmányozható fejezete tárul az olvasók elé. Az ünnepi kiadványt a közgyűjteményekben őrzött iratok, pecsétek, tervek, térképek, fényképek és más történeti emlékanyag is színesíti, amelyek közül több eddig ismeretlen volt a kutatók és a nagyközönség előtt is.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék
