Jelenlegi hely
A nő, aki nem tud parancsolni a kezének - Madame Fregoli tereget
További ajánlataink
Bővebben...
"Kurucz Adrienn, újságíró, a wmn.hu szerkesztője. Míg mások bélyeget, ő történeteket gyűjt kicsi kora óta. Szilárd meggyőződése, hogy az apokalipszis közepette is szerelmi életük kínjai miatt panaszkodnak majd az emberek. Mert a szerelem mindent visz.
Ha nem történeteket hallgat, akkor történeteket ír: harminc éve lapcsináló (ha az iskolaújságról sem feledkezünk meg, amit szerzőnk nemcsak együtt írt a legjobb barátjával, de szerkesztett, fénymásolt és terjesztett is egy időben szerelmi élete alakulásának megfelelő lelkesedéssel és intenzitással). Mondhatnánk, hogy elhivatott, de az igazság az, hogy volt egy makacs nagymamája, akivel képtelenség volt vitatkozni, és aki meglátta nyolcéves unokájában az írót, amikor az papírra vetette egy soha be nem fejezett mese kurta, első fejezetét. Egy törpéről szólt.
Az elmúlt húsz évben riportokat és interjúkat írt (Adrienn, nem a törpe), nagy példányszámú magazinoknál gályázott publikált, ami véleménye szerint nem egy szakma, hanem inkább egy sajátos életforma, amely elsősorban a harkályéval rokonítható a kopácsolás és a turkálás okán. És ha igaz, hogy az ülő életmód az új bagózás, akkor véleménye szerint meg vannak számlálva a napjai, tehát érdemes lecsapni első és talán egyetlen prehumusz novelláskötetére, amely természetesen a szerelemről szól, mégis mi másról szólna?!
"
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















