Ricardo Reis halálának éve

Egy ködös, esős, december végi napon érkezik Lisszabonba Ricardo Reis, aki több mint másfél évtizedes önkéntes brazíliai száműzetéséből tér vissza hazájába. Fernando Pessoa egykori költőtársa, a hajdan az antikvitás bűvöletében élő orvos idegenül bolyong a megváltozott portugál fővárosban, amelyet felzaklatnak a szomszédos Spanyolországból érkező polgárháborús hírek, a spanyol menekültek tömege, és a felfokozott újévi, majd farsangi hangulatban különös kalandokat él át. Bár verseiben egykor az éteri, testetlen szerelmet énekelte meg, most mégis egy szállodai szobalánnyal éli meg a megvalósult nyers vágy hatalmát, miközben hevesen udvarol egy coimbra-i közjegyző leányának is. S teszi mindezt egykori megalkotójának kritikus tekintetétől és epés megjegyzéseitől kísérve, mivel Pessoa a sors különös kegyéből halála után még kilenc hónapig ebben a világban maradhat, hogy azután a regény végén Reis-zsel együtt távozzon a halhatatlanságba.

A hús-vér emberként megjelenő, képzeletbeli költőtárs, Ricardo Reis és a halála után még szellemként kísértő portugál költő, Fernando Pessoa találkozásának abszurd ötletéből bontja ki José Saramago az 1930-as évek közepének Portugáliájában játszódó történelmi regényét, amelyet Salazar országlása egyre inkább egy sajátos diktatúra partjaira sodor. De Saramago a mindent elárasztó, nyomasztó politikai propaganda mellett felvillantja az ibér félszigeti ország hol nyomorúságos, hol derűs világát is: a korabeli hirdetések, újságcikkek, mozi- és színházműsor, valamint a rádióadások megidézése varázslatos hangulatot teremtve teszi letehetetlen olvasmánnyá ezt a regényt.

A Nobel-díjas portugál író a Ricardo Reis halálának éve című regényéért 1984-ben megkapta a Portugál PEN Club kitüntetését és a Casa de Mateus Alapítvány Dom Dinis-díját, 1987-ben az olasz Grinzane Cavour-díjat, 1993-ban pedig az angol The Independent irodalmi elismerését. Írói munkásságáért 1995-ben elnyerte a legmagasabb portugál irodalmi kitüntetést, a Camoes-díjat.