Sztálin, ásóval előre!

Az ember olyasmit is megél, amit később el sem akar hinni. Adrian első emlékei között szerepel a Sztálin halála után mindenkiből felszabaduló sóhaj és aztán az azt követő spontán ünnepi vacsora. Most meg idős fejjel mit lát a tévében? Oroszország „szomorú bohócarcú” elnöke rehabilitálja Sztálint, és az orosz történelem egyik legnagyobb és legjelentősebb vezéreként emlegeti. Két esemény, és az első után igazán nem gondolta volna, hogy újra előjöhet ez a régi, ez az eltörölt, ez az eltemetett. Mert a kettő között ott feszül az élet, ami egészen mást ígért.
Adrian Loga felidézi az életét, főleg annak fényesebb fejezeteit, a csodálatos erdélyi gyermekkort a maga csínyeivel és örömeivel. De legfőképpen a reményekkel, amelyek azt ígérték neki, hogy zeneszerző lesz, hogy ördögi tudású hegedűs, aki a legjobb barátja repülőjén turnézza körbe a világot – erre készült, s nem arra a jelenre, amelyben neki kellene megválaszolni lánya kérdését, hogy akkor most mit csinálunk, apu?