A szív teológiája - Memorial Blaise Pascal

Irodalmi esszé Blaise Pascalról, a XVII. század egyik legnagyobb francia gondolkodójáról, matematikusáról, aki keresztény hitvallásával és feltalálva a szív rendjét lebírhatatlan erőt adott át embertársainak.

Blaise Pascal, a XVII. század egyik legnagyobb gondolkodója, akinek nagysága Szerb Antal szerint tragikus nagyság, hiszen „szenvedély és kötelesség küzd benne, míg végre a keresztény alázat legyőzi az intellektuális szenvedélyt” – benne és általa győzedelmeskedvén az ember heroikus akaratereje alighanem a legtöbbet mutatja föl, amit emberi elme fajtánknak okulásul fel tud mutatni. Számos hatalmas gondolatának egyikével szólva, például azt, hogy „nyomorú sors nyomorultnak tudni magunkat, de a nagyság jele, ha felismerjük nyomorultságunkat.” És ha felismerjük, hogy „a szívnek megvan a maga ésszerűsége, amit az értelem egyáltalán nem ismer.”
Pardi Anna erre érzett rá kiválóan: a cím – A szív teológiája – nemcsak pontos foglalata ennek, de roppant tömör megfogalmazása is egy valamikori magányos, nagy lélek megfelelő látomásos tudással átélt-átérzett valójának. Aki valóban – a szerzőt idézve – „az emberi állapotokat szerette volna jobbá tenni minden igyekezetével.” Megfogalmazva, hogy a szív mindenre hat, és annyi szép megtartó hit, a vallás Istent kereső és Istenre lelő csodája a szív erejében rejtőzködik igazából, ezt nevezzük szeretetnek. Pascal – Pardi Anna végkövetkeztetés gyanánt kimondja – a szív rendjét találta föl és ezt tudatosítva egy új, lebírhatatlan erőt adott át embertársainak. - Domonkos László