Jelenlegi hely
Opposition - Ellenállás - Luxen 5. (új kiadás)
További ajánlataink
Bővebben...
Katy tudja, hogy a luxenek érkezésének éjszakáján a világ megváltozott.
Nem hiszi, hogy Daemon örömmel fogadja a saját fajtáját, hiszen a luxenek
azzal fenyegetőznek, hogy minden embert és hibridet kiirtanak a Földön.
Azonban a jó és rossz közötti választóvonal elmosódott, a szerelem
pedig könnyen a végzetévé – mindannyiuk végzetévé – válhat.
Daemon mindent megtesz,
hogy megmentse, akit szeret
- akkor is, ha ez egyenlő
az árulással.
Egy valószerűtlen ellenséggel kell társulniuk, hogy esélyük legyen túlélni az inváziót. Azonban amikor már lehetetlen eldönteni, ki van mellettük és ki ellenük,
a világ összeomlik körülöttük.
Talán fel kell áldozniuk mindent, a legdrágább kincsüket is, hogy a barátaik
és az emberiség fennmaradását biztosíthassák…
„Úgy tűnik, minden könyv, amit Jennifer ír,
egyre több és több rajongót hoz számára.”
– Huffington Post – Valerie Tejeda
„A történet egyszerűen hihetetlen és fordulatos!
Akárhányszor arra számítottam,
hogy na ez lesz a csúcspont, a katarzis, Jen mindig tudott még nagyobbat ütni.
Egyszerűen elképesztő mennyiségű akció, dráma, fordulat
és érzelem van ebben a könyvben! A legtöbb esetben egy egész sorozatra
nem jut ennyi, mint itt egyetlen regénybe.“
– Caladril, moly.hu
Szereted a Vörös pöttyös könyveket?
Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog.
16 éves kortól ajánljuk!
Adatok
A szerzőről
Jennifer Lynn Armentrout 1980. június 4-én született, Martinsburg-ben, Nyugat-Virginiában. Amerikai írónő. Már iskoláskorában is írónő szeretett volna lenni, már ekkor elkezdett írni rövid történeteket. A matematika órákat rendszeresen írással töltötte, ami meg is látszott a jegyein. Számos műfajban írt már regényeket, ilyen a romantikus, a fantasy, a paranormális, illetve a sci-fi. Felnőtteknek írt regényei J. Lynn néven jelentek meg.
A legismertebb könyvsorozata a Luxen sorozat, aminek 2011-ben jelent meg az első része, ami az Obszidián címet kapta. Számos műve bekerült a The New York Times bestseller -listájára. Ha éppen nem dolgozik, szabadidejében olvas, zombis filmeket néz vagy férjével és kutyájával, Lokival tölti az idejét. Magyarországon a könyvei a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelennek meg.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















