Vigyázz! - Golyózáporból sértetlenül

1944. december 23-án délelőtt 11-kor találkoztunk az első két szovjet harcossal. Kiparancsoltak bennünket a pincéből, azaz az óvóhelyünkről. Mindenkitől „dokument”-et követeltek, én az iskolai bizonyítványomat adtam oda, amit el is fogadtak. Tulajdonképpen mindenkiét elfogadták, csak az előző éjjel, az óvóhelyre bekéredzkedő két magyar katonát állították félre. Velük szörnyű módon bántak el. Az egyiknek egy éles késsel a koponyáján végigvágták a fejbőrét, a másiknak a jobb orcájába szúrt bele a késsel a szovjet katona, majd végighúzta az orra alatt a kést úgy, hogy szétnyílt a felső ajakrész és kilátszódott a baka fogsora. Mindkettőt azonnal elöntötte a vér, majd elvezették és nagy valószínűséggel lelőtték őket. Miután elmentek, hamarosan megérkezett egy teljesen részeg tiszt a csicskásával. Ismerkedésünk úgy indult, hogy a tiszt belelőtt a plafonba, majd a pisztollyal mellbe vágta az öcsémet. Ezután megfogta apámat a nyakkendőjénél, anyámat pedig a nyakánál fogva és egymáshoz verte a fejüket. Szegények jajgattak, nagyon fájdalmas lehetett. Ezután odajött hozzám. Akkor már én a konyhában a tűzhely mellett ültem. Olyan kicsire összehúztam magam, amilyenre csak tudtam. Megállt előttem és rám fogta a pisztolyát. Ekkor anyám sikoltozni kezdett, majd a csicskás megfogta a tiszt kezét és mondott neki valamit. Erre a tántorgó részeg tiszt fogta a fegyvere csövét és a markolattal egy hatalmasat ütött a fejemre. Ennek a nyoma még ma is kitapintható a koponyámon. Az ütés hatására nem ájultam el, csak előre estem. A két hős ekkor eltávozott. Ezután már több szovjet „látogató” nem érkezett, és az éjszaka is nyugodtan telt el.
Bod Magdolna élete a válságoktól sújtott XX. században században teljesedhetett ki, visszaemlékezései pedig arról tanúskodnak, hogy a legkilátástalanabb sorsfordulók idején is van lehetőség emberségünk megőrzésére. E regényes életút egyedi hangvételben mondja el az 1930-as évektől jelenünkig ívelő közelmúltunk históriáját: megelevenednek a második világháború borzalmai, az újrakezdés reményei, az 1950-es évek egyetemi élete. Mindennél plasztikusabban pedig a Bod Magdolnára igaztalanul rótt börtönbüntetés ideje, a társadalomból való kitaszítottság megalázó realitása.
A visszaemlékezésekből kirajzolódik továbbá az 1960-as, 1970-es évek magyar tudományos világa, az első vonalban kutató mérnökök és szakemberek harca, a korabeli vegyipar mindennapjai, a megoldandó tudományos problémák garmadája. Bod Magdolna szabadulása után újra tudta kezdeni megszakadt tudományos munkásságát, és imponáló karriert futott be, melynek eredménye nem pusztán számos tudományos probléma megoldása, de szabadalmak – köztük nemzetköziek – sokaságának kidolgozása, melyek nem csak saját korában, de gyakran napjainkban is megkönnyítik az egyes technológiai folyamatokat. Bod Magdolna munkás élete nyugállományba vonulása után sem lett feladatok nélküli, hiszen hitoktatói munkakörében új hivatást teljesíthetett be.

Illusztrációk: 32 oldalas képmelléklet