Jelenlegi hely
Jezsuiták nyomában Magyarországon
További ajánlataink
Bővebben...
"Nem kevesebbre vállalkozik kötetünk, mint hogy bemutassa a Jézus Társasága által a mai Magyarország területén 1610 és 1950 között alapított, épített, illetve működtetett mintegy kéttucatnyi egykori rendi központot. A helyszínek történetének monografikus igényességű, mégis közérthető és tömör feldolgozása révén kirajzolódik előttünk a magyarországi jezsuita jelenlét hosszmetszete is. A török hódoltsági területek visszafoglalásával missziós állomások, lelkipásztori központok és iskolák születnek, ám mire a pompás barokk templomok felépülnek, a rend 1773-as első feloszlatása derékba töri a virágzást. Az 1800-as években jóval szerényebb az újraindulás lendülete, de 1909-et, az önálló magyar rendtartomány megalakulását követően ismét szárnyakat kap a hazai jezsuita jelenlét, és sorra létesülnek az új, modern missziós központok. 1950-ben azonban újra mindenét elveszíti a rend, és a rendszerváltozást követő második újraindulás során alig néhány egykori helyszínre térnek vissza a szerzetesek. A kötet spirituális és turisztikai útikönyvként is kíván szolgálni azon zarándokok számára, akik az egykori jezsuita központokat szívesen megismernék közelebbről.
A kötet szerzői: Bíró Ildikó Judit, Gajdó Ágnes, Siptár Dániel, Szokol Réka, Végh Dániel
Szerkesztette: Végh Dániel"
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















