A Tabán és a Naphegy - Budapesti Kultúrtörténeti Séták V.

Minden második ház nagy hírű régi vendéglő volt, sramlizenével. Itt állt, kérem, a Mélypince, a Poldi bácsié, ötszáz éves pinceboltozatával, ahol egykor török urak örömtanyát tartottak fenn közköltségen. Itt volt a fürjmadár a falon, Vahot Imre keze írása mellett, és Krúdy Gyula mámoros, megszentelt emlékezete. A Tabánt bármikor meglátogathatta, télen, nyáron, nappal, éjszaka, mindig csodálatos volt, mindig egyetlen, az ember mindig most kezdődő szerelmek derengését görgette végig lejtős utcáin... Itt valamikor utcák voltak, Uram, itt volt az ifjúság.”
Szerb Antal még így emlékezett az 1933-ban bontani kezdett Tabánra. Aztán rá három évre eltűntek a girbegurba utcácskák, s amit akkor megkímélt a csákány, elintézték a világháború bombái. Az emlékezetben a kiskocsmás romantika még viaskodik a nyomorúságos viskók szomorú képeivel, noha helyükön már egy szép park és fölötte egy tartózkodóbb, elegánsabb, de rengeteg kultúrkincset rejtő városrész jött létre.
Könyvünkben a mai Tabánt és hajdanvolt szőlőhegyét, a Nap-hegyet járjuk be.
Lent templomok és fürdők; vendéglős, órás, mézeskalácsos; pálosok, ferencesek, pópák; Semmelweis Ignác és Őze Lajos – csak a legközelebbi háromszáz év bármelyik épületéről vagy szereplőjéről, de még az öreg törökszederfáról is monográfiát lehetne írni.
Fönt pedig, mint egy második, titkos Rózsadombon, ott a 20. század összes építészeti stílusa és minden villában, házban a közelebbi múlt egész történelme, a magyar pszichoanalízis legnagyobbjai mellett Kaffka Margittal és Balázs Bélával, a MOM vezérigazgatójával és egy eltűnt dobozgyárral, nyilasokkal és Wallenberggel, jeles képzőművészekkel, fotográfusokkal és úttörővezetőkkel.
Hogy Budapest e rejtett gyöngyszeme megmutatkozzék, oda kell menni, egész közel. Bízunk benne, hogy az olvasó ezzel a könyvvel a kezében barangolva igazat fog adni nekünk.