Jelenlegi hely
Szellemi tengely - A Sárga Császár belső könyvei
További ajánlataink
Bővebben...
A kínai kultúra és műveltség ősatyjaként tisztelt legendás Huang Di, vagyis Sárga Császár neve fémjelzi az orvosi tárgyú szövegeknek azt a monumentális gyűjteményét, amely máig az alapját képezi a hagyományos kínai orvoslásnak. A több évezredes tudást összefoglaló gyűjtemény két művét szokás aszerint is megkülönböztetni, hogy amíg az Egyszerű kérdések inkább elméleti okfejtéseket tartalmaz, addig a Szellemi tengely a gyógyítás gyakorlati ismereteinek tárháza. Nyolcvanegy fejezetben részletesen veszi sorra a hagyományos kínai világszemlélet rendszerének kereti között az emberi test fiziológiáját, patológiáját, a diagnosztikai módszereket, a betegségek gyógyításának technikáit és folyamatát, valamint az egészségmegőrzés módjait. Érthetően és alaposan magyarázza el az emberi szervezetet behálózó csatornák és mellékcsatornák bonyolult rendszerét, s annak működését. Ezeknek köszönhetően a Szellemi tengely máig az egyik legfontosabb orvosi kézikönyvnek számít, nem csak Kínában.
A Sárga Császár belső könyvei 2011-ben felkerült az UNESCO A világ emlékezete programjának (Memory of the World Programme) szervezésében összeállított listára. A világ emlékezete listán szerepelnek az egyetemes értékkel bíró ritka és veszélyeztetett, írott vagy audiovizuális dokumentumok és gyűjtemények.
A Szellemi tengely hasznos és nélkülözhetetlen kézikönyve a hivatásos természetgyógyászoknak és akupunktőrök épp úgy, mint a természetgyógyászat civil elkötelezettjeinek, az egészségmegőrzés és a gyógyítás-gyógyulás alternatív módjai iránt érdeklődőknek, de a kínai filozófia és kultúra szerelmeseinek könyvtára is egy újabb alapművel gazdagodhat általa.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék















