Igazából vége, csak nem vettük észre - A megsebzett gyermekkor hatása a párkapcsolatra

„Amikor először megláttam, az olyan volt, mint egy áramütés vagy villámcsapás. Első látásra szerelemnek hívják a romantikusok. Karmikus kapcsolatnak a spirik. Én nem hívom sehogy, egyszerűen csak azt érzem, hogy ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, akkor azt kívánnám, bár sose találkoztunk volna. Mert már ott, abban a pillanatban azt éreztem, hogy kész, vége, elvesztem. Pedig akkor még nem tudtam róla semmit. Akkor még csak azt tudtam, hogy te jóég, pont ilyen pasiról álmodtam. És közben azt, hogy én ezt nem akarom. Fordulj vissza, menekülj, amíg lehet! De amikor ezt gondolja az ember, akkor már régen késő. Akkor már minden veszve. Addigra már retinámba égett az a pillanat, kitörölhetetlenül. Vannak találkozások, amelyek előttire és utánira bontják az életet. Ez ilyen volt. Egy ideig azt hittem, megfogtam az isten lábát. Aztán kiderült, hogy az ördög farka az.”

A Megsebzett gyermekkor után azt gondoltam, hosszabb szünet következik. Valahogy mégis hamar formálódni kezdett bennem, hogy mi a következő fontos téma, amivel foglalkozni szeretnék. Milyen nehézségekkel küzdenek a párkapcsolatban azok, akik már nagyon korán mélyen megsebződtek, és mennyire lehet felülírni a beégett mintákat?

Sokat töprengtem, hogy vajon miként lehet ezt a témát befogadhatóvá tenni, gyengéden közelítve a realitáshoz, ha már a realitás egyáltalán nem gyengéd velünk. Végül úgy döntöttem, a könyv első részében egy nő történetén keresztül mutatom be az ártalmas gyermekkori tapasztalatok, a bántalmazás, az elhanyagolás, a diszfunkcionális családi működés lehetséges kapcsolati következményeit.

Pontosabban: egyszer csak formálódni kezdett bennem ennek a nőnek – valójában sok ezer, sok százezer, sok millió nőnek – a története. Egyre erősebb lett bennem a hívás, hogy ez a történet megszülessen, nemcsak saját magamért, az én szavaimmal, hanem azokért a nőkért is, akiknek nincsenek rá szavaik, akik még nem találták meg a hangjukat. Akiket mások hallgattatnak el és akik önmagukat cenzúrázzák. Akik némán élik ezt napról napra, és nem tudják, nem merik elmondani a történetüket.

És mivel nemcsak felismerést szeretnék adni, hanem kapaszkodót is, a könyv második részében már pszichológusként járom körül a korai sérülések párkapcsolati következményeit, a megelőzés és a beavatkozás lehetőségeit – mindazt, ami segíthet, hogy ne a múlt írja tovább az életünket.