Jelenlegi hely
Összegyűjtött versek I-II.
Bővebben...
Bertók László (1935–2020) verseinek gyűjteménye hozzáférhetővé teszi az életmű már ismert és elismert darabjait, a kötetekbe fel nem vett szövegek közreadásával pedig teljességében ismerhetjük meg Bertók László izgalmas, korszakonként új és új formákat kereső költészetét. A gyűjtemény élén szerepelnek „a börtönt érő” versek, amelyekért 1955-ben államrend elleni izgatás vádjával elítélték Bertókot. Ezeket követik az önálló kötetek a Fák felvonulásától (1972) az immár posztumusz megjelent Együtt forogig (2020). E sor közepére pedig Bertók egyetlen szépprózainak mondott műve, a Dongó a szobában (1998) kötete is bekerült. Az életmű „törzsét” követően afféle függelékben szerepel még mintegy 200, kötetekbe korábban fel nem vett vers, a szerző első, 1947-re datált korai zsengéjétől egészen a halála előtt írt utolsó darabokig. Bertók László pályaíve – hogy paraszti sorból értelmiségivé lett, 19 évesen koholt vádak miatt az ÁVH börtönét is megjárta, szívós kitartással mégis kibontakoztatta költészetét, s végül kiterjedt, mintegy 25 önálló kötetet számláló életművet hozott létre, amelyet egyéb elismerések mellett Kossuth-díjjal is kitüntettek – párját ritkítja a 20. századi kortárs magyar irodalom történetében.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék