A para-paradoxon - A félelem bakugrásai

A félelem megdermeszt vagy menekülésre késztet.
Vagy arra, hogy felülmúld önmagad.
Ez a félelem paradoxona.
A félelem velünk van a világ kezdete óta.

Kezdetben a világ egymagában volt, az első kozmikus ember, Purusa alakjában. Purusa körültekintett, és önmagán kívül semmit sem látott.

És akkor azt mondta: „Én vagyok.”

És amint kimondta – elfogta a félelem. 

Az ókori ind bölcseleti művek, az upanisadok teremtésmítoszainak egyike kezdődik így. A kozmikus ember aztán azt gondolta: „Mitől is félek, ha rajtam kívül nincsen semmi más?” Akkor elhagyta a félelem, hiszen mitől is félhetett volna? Félni csak egy másiktól lehet. Ám amint ezt kimondta, magányosnak érezte magát, és azt kívánta, bárcsak lenne vele egy másik – vágyat érzett. Megduzzadt, kettéhasadt, hím és nőstény lett belőle, és nemzette a világot.

A kozmikus embernek ez a története a félelem paradoxonának az egyik első megfogalmazása. Purusa azáltal győzte le a félelmét, hogy megteremtette a világot.

Mert a félelem megdermeszt vagy menekülésre késztet.

Vagy arra, hogy felülmúld önmagad.