Jelenlegi hely
A szerelem rabjaként szabad madár lettem
További ajánlataink
Bővebben...
A kötetben kalandos életútra emlékszik vissza Varga Sinai Gizella. A szerző a második világháború legnehezebb periódusában született, Csákváron. 1964-ben édesapjával úgy döntöttek, elhagyják az országot, és Bécsbe utaztak, azonban édesapja hamarosan visszatért Magyarországra, így az akkor tizenkilencéves lánynak egyedül kellett boldogulnia. Bécsben kezdett komolyan foglalkozni a festészettel, és itt ismerte meg későbbi férjét, Khosrow Sinait is. Nem sokkal a házasságkötésük után Iránba, Teheránba költöztek, a perzsa kultúra gazdag talaján pedig kibontakozott Varga Sinai festőművészete - és itt születtek meg gyermekei is.
A könyv cselekménye három szálon fut, megismerhetjük Varga Sinai Gizella életútját és művészetét, bepillantást nyerhetünk az Iránba került magyarok sorsáb, a és belső nézőpontból láthatjuk, hogy az iráni nép miként élte meg az elmúlt évtizedek vérzivataros történéseit. Ugyanis az az Irán, amelyet ma ismerünk, közel sem ugyanaz, ahova Varga Sinai Gizella megérkezett több mint ötven éve. Nyomon követhetjük, hogy az iszlám térnyerésével miként változott meg az élet az országban, emellett a szerző elkalauzol minket Irán olyan tájaira is, ahova máshogy nem, vagy csak nagy nehézségek árán juthatnánk el. Eközben megismekedhetünk a perzsák gazdag népművészetével, mitológiájával, vallási és hiedelemvilágával, valamint legnagyobb gondolkodóik és költőik szellemi hagyatékával.
Érdekes kérdés, mely végig ott lebeg a fejünk fölött, miközben a kötetet olvassuk: mit jelent a haza fogalma, és mi az, ami valójában meghatározza az ember nemzeti identitását? A szülőföld, vagy az ország, ahol évtizedeket leélt? A történet végére megtudhatjuk, hogy a művészet eszközeivel miként lehet megválaszolni ilyen, és ennél sokkal nehezebb kérdéseket is.
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















