Jelenlegi hely
Szóról - szóval - 150 írás három szerzőtől a Magyar Katolikus Rádió műsorából - Az ékesszólás kiskönyvtára
További ajánlataink
Bővebben...
A Szóról – szóval című rádióműsorban három jeles nyelvész felváltva tart „kiselőadásokat” a szakterületükről: Gerstner Károly és H. Tóth Tibor tanár urak, valamint Bencédy József halála után Eőry Vilma tanárnő. A műsor 50. születésnapjának köszöntésére készült el ez a kis könyv, melyben a három nyelvész 50-50-50 nyelvműveléssel, nyelvtörténettel, a nyelv helyes használatával kapcsolatos írása kerül az olvasók elé. Ezek mindegyike elhangzott a rádióműsorban is.
1976. március 3-án hangzott el első alkalommal a Magyar Rádió Beszélni nehéz! című műsora, amelyet 2007 óta Szóról – szóval címmel a Magyar Katolikus Rádió fogadott be. A szerkesztők és szakértők – Péchy Blanka színművésznő, Deme László nyelvész professzor, később Miskolczi Margit tanárnő, illetve a mai napig meghatározó Kerekes Barnabás és Kovács Zsuzsanna – a szép és helyes magyar kiejtés művelését tűzték ki célul, és máig állhatatosan folytatják a munkát.
A szerkesztők ötven esztendő alatt mintegy 1300 adást készítettek, a hallgatók részéről pedig 100?000 feletti a nekik küldött levelek száma, amelyekben az adásokban elhangzó kiejtésjelölő feladatok megfejtését küldték be.
Az a nyelvi igényesség, amely olyan magas színvonalon megjelent ebben az immár 50 éve sugárzott műsorban, továbbra is legyen jó példa és édes táplálék a hallgatóknak, e kötet olvasóinak és a környezetünknek, hogy jobban és mélyebben érthessük egymást mindannyian!
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2026
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















