Jelenlegi hely
VERITAS Évkönyv 2022
További ajánlataink
Bővebben...
"Önök a VERITAS Évkönyv sorozat kilencedik kötetét veszik most a kezükbe és kaphatnak abból áttekintést arról a munkáról, amely 2014-ben alapított intézményünkben folyik. A munka – magam legalábbis úgy látom – szervesen illeszkedik a különböző magyar történettudományi kutatóintézetekben folyó tudományos munkákhoz. – Ha ugyanúgy és… Akkor miért is volt/van szükség a VERITAS-ra? – tehetnék fel a kérdést. Voltak, akik ezt feltették, és megfogalmazták már 2014-ben a választ és bíztak abban, hogy az új kutatóintézet majd valahogy „körön kívülre” kerül(het). Ez nem következett be. Ez egyeseknek bizonyára csalódást okozott, másoknak viszont elégtételt jelentett. Magunk – a VERITAS munkatársai – értelemszerűen az utóbbiak közé tartozunk, mert a kezdetektől fogva azt vallottuk – és valljuk ma is –, hogy a szakmai munka minősít. Hogy az milyen, a kiadványok, konferenciákon elhangzó előadások, rádiós és televíziós szereplések támaszthatják alá, amelyek a VERITAS munkatársainak kezei alól kerülnek ki, illetve az ő közreműködésükkel készülnek. Ez a kilencedik évkönyv is egy ilyen „igazolás”, amely azt támaszthatja alá, hogy volt – és van – értelme a tíz esztendeje tartó munkának."
Albumok
Lexikonok, enciklopédiák
Egészség, életmód
Ezoterika
Emberi kapcsolatok
Gasztronómia
Szabadidő, hobbi
Humor és szórakoztatás
Sport
Állatvilág
Növényvilág
Térképek, útikönyvek
Ruhanemű
Nyelvkönyvek, szótárak
Tankönyv
Történelem
Informatika
Manager könyvek
Természettudomány, technika
Mezőgazdaság
Pedagógia, nevelés
Társadalomtudomány
Műszaki, technika
Szórakoztató regények
Ismeretterjesztő irodalom
Erotika
Gyermekkönyvek
Bogyó és Babóca játékok
Brainboxok
Földgömbök
Játékok
Puzzle - kirakók
Világirodalom
Szomolai Tibor könyvei
Magyar szépirodalom
Kultúra, művészet
Hamvas Béla művei
Vallás
Hangoskönyvek
Ifjúsági könyvek
Jutalomkönyvek 2025
Naptárak
Akciós könyvek
Könyvjelzők
Vásárlási utalványok
Ajándék



















