Walden - A polgári engedetlenség iránti kötelességről (új kiadás)

ÚJ, JAVÍTOTT KIADÁS!

„Egy enyhe esti hang a fülem által felmagasztal, és az életet kimondhatatlanul ünnepélyessé teszi körülöttem. Lehet, az Uranust hallom, lehet, hogy a zsalu sarokvasát.” Napló, 1841

Thoreau, Thoreau – elsuttogott, titkos jelszó is lehetne, a természettel harmóniában élőké.

A XIX. századi Amerikában Rousseau eszméjét a gyakorlatban megvalósító Ember – nem az Író – valóságosan is titkos: amennyiben elfelejtett. Pedig Whitman és Emerson társa: a természetet mint szabadságot meghódító és értelmező, azzal harmóniát kereső lény. Naiv eszmefuttatásokban mutatja ki a gyakorlatias társadalom észszerűtlenségét, ám nem elégszik meg ennyivel. Két éven át a vadonban él – a Walden-tó mellett -, saját kezével teremtve meg életfeltételeit. „Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamodásra kényszerítsem mindazt, ami nem élet…” E társadalomból való „kivonulás” krónikája a könyv; olyan ízekkel, illatokkal, hangokkal, fényekkel, hogy ehetnénk-ihatnánk belőle, fürdőzhetnénk benne. Ezt megtenni nem tudjuk – csak szellemünkön leng keresztül valami régi-friss fuvallat.

Thoreau, Thoreau – egy hangosabb jelszó is lehetne, a polgári engedetlenségé. Az ő nevéhez fűződik ez a fogalom – ugyanis ő írta le először a Civil Disobedience-ben. Mondván, az állampolgár joga, sőt kötelessége, hogy bizonyos körülmények között nem-kollektív erőfeszítéssel az erkölcsileg helyes magatartásra magánemberként kényszerítse az államszervezetet. Mert az öntörvényű író-filozófus a maga módján akart lélegezni. A kormányhatalomnak „nem lehet joga a teljes személyemre és vagyonomra – vallotta -, hanem csak annyi, amennyit átruházok rá. Engem csak azok kényszeríthetnek valamire, akik valamilyen magasabb törvénynek engedelmeskednek, mint én”.